ÚJ VIZEKEN… – ÍRÓK ÉS MŰVÉSZEK SZÉKELY ALADÁR MŰTERMÉBEN

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Székely Aladár önarcképe fiával, Lászlóval, 1916 körül, eredeti negatívról készült digitális pozitív

ÚJ VIZEKEN… – ÍRÓK ÉS MŰVÉSZEK SZÉKELY ALADÁR MŰTERMÉBEN címmel nyílik fotókiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2020. október 21-én délután. A nagyközönség részére, másnaptól október 22-től – 2021. január 31-ig lesz megtekinthető. A tárlat kurátorai: E. Csorba Csilla és Kovács Ida‍

Székely Aladár, a 20. századi magyar portréfényképezés útját meghatározó fotográfus 150 éve született.   Az évforduló alkalmával a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása arra vállalkozik, hogy ismert és eddig nem publikált képek segítségével betekintést engedjen a művész személyes életébe, a műteremben folyó alkotómunka kisebb műhelytitkaiba, s nem utolsó sorban több mint 100 fotó segítségével felrajzolja a Székely műterem három és fél évtizedes működésének jellemző vonulatait. Pályájának ívelése egybeesett Ady, a Nyolcak, Bartók határozott fellépésével – a fényképezés terén Székely is minden téren újat akart, „egyszerűségre, közvetlenségre és egyéni művészi látásra” törekedett. 1915 karácsonyára jelent meg az Írók és művészek című albuma, addigi pályafutásának rá jellemző válogatása.  Tudatosan és eltökélten fényképezte a századelő szellemi panteonját, írókat, festőket, zeneművészeket, színészeket. Munkásságát öntudatosan maga és kritikusai is úttörőnek értékelték, hitte, hogy a jövőnek dolgozik, s hogy az utókor irodalomtörténeti és művészettörténeti szempontból is magasra értékeli majd az általa megörökített vizuális tablót.                           Gyula és Orosháza után 1899-ben Budapesten nyitott műtermet, előbb a Mária Terézia téren (ma Horváth Mihály tér), majd 1910-től a Váci utca 18-ban lévő bérház legfelső emeletén berendezett modern, otthonos műtermébe (is) várta az arcképre vágyókat. Hogy az ide betérők mit láttak, csak töredékesen tudjuk. Halvány pasztell falakat, szép tapétákat, értékes festményeket, enteriőrszerűen berendezett sarkokat, kis bútorokat és egy elegánsan öltözött, udvarias, izgatottan viselkedő empatikus urat, a fényképészt. Hogy kik jártak a régi ízléssel szakító, nemzetközi tapasztalatra szert tevő, minden újításra kész művészi fényképészhez, a megmaradt fotók segítségével részben rekonstruálhatjuk. Arisztokraták és polgárok, hazaiak és külföldiek, legfőképpen pedig írók és művészek, Ady és barátai, a Nyolcak festői, a Nemzeti Színház művészei, zenészek és táncosok látogatták a stúdiót, akik barátságukba fogadták a fotóst, és akiket ő örömmel szolgált, támogatott. Küldetésének tekintette, hogy portréfotográfiáin a művészek vonásait, egyéniségét megragadja, a jövőnek megőrizze. „Képtermelő”, szelfiző korunkban is érdemes elmélyülni a részletgazdag eredeti üvegnegatívok, kontaktok világába, szembenézni Adyval, Babitscsal, Kosztolányival, ellesni gesztusaikat, szemet hunyni pózaik felett, tanulmányozni öltözéküket, s értékelni azt, aki ezt a szellemi univerzumot az utókor számára megteremtette. A kiállítás azokból a pozitív kópiákból és negatívokból mutat be egy reprezentatív válogatást, amelyek a Székely-hagyaték részeként 1977-ben kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

Kosztolányi Dezső, 1935, Székely László felvétele

Babits Mihály költő, 1913, eredeti negatívról készült digitális pozitív

Kozma Andor költő műfordító, 1906 körül eredeti negatívról készült digitális pozitív

Ady Lőrincné, 1917 körül eredeti negatívról készült digitális pozitív

Móricz Zsigmond és felesége, Holics Eugénia, 1908 körül

Székely Aladárné a műterem laboratóriuma előtt, 1910 körül, eredeti negatívról készült digitális pozitív

Share.

About Author

András Bánkuti