FÉNER TAMÁS: ATTRIBUTÁLT PORTRÉ

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Konrád György író

Féner Tamás hosszú pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portréfotografálással. Legújabb, Attributált portrék című sorozatára kísérletként tekint, amelyben az általa szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal találkoztatja. Elsősorban azt szerette volna megmutatni az érdeklődőknek a tárgyak, anyagok segítségével, hogy mit gondol azokról az emberekről, akiket fényképezett, illetve azt, hogy merre változott idővel a véleménye. Minden képhez tartozik egy rövid szöveg, érdekes, izgalmas történet amelyet szintén Féner írt a képekhez. A kiállítás a 2B Galériában november 12-ig tekinthető meg. A szövegek és további képek miatt érdemes felkeresni a https://fener.hu/ oldalt.

Iványi Gábor lelkész

El Kazovszkij festőművész

Jancsó Miklós filmrendező

Parti Nagy Lajos író

Jerger Krisztina kurátor

Donáth László lelkész

Barcsay Jenő festőművész

Kassák Lajos festőművész, író – Rutinból, mielőtt írni kezdenék, „beguglizom” Kassák nevét. A szöveg mellett az első kép az én felvételem, talán 1963-ból. A kép mellett a szerző neve nincs, hozzájárulásomat nem kérték, természetesen nem is fizettek. Wikiart. De miért is? Képért fizetni? Vannak tisztességes cégek, fizetni persze azok se fizetnek, de legalább hozzájárulásomat kérik. Amúgy meg mit morgok? Elég megtiszteltetés az nekem, hogy megjelenhetek. A fátum kíséri ezt a fényképet. Valamikor a hatvanas évek és pályám elején csináltam Kassákról a Bécsi út 98. szám alatti lakásán. Készséggel állt rendelkezésemre. Az ilyen szívességet azzal viszonoztam, hogy vittem pár képet ajándékba. Kassáknak láthatóan tetszettek, rendelt is jó sokat, vagy másfél százat. Leszállítottam, kérdezte, mivel tartozik. Akkor egy doboz, 100 darab 18 × 24-es fotópapír, ha jól emlékszem, 168 forint volt. Amúgy persze loptuk, de ez nem tartozott az ügyfélre. Kedvező árat akartam mondani, kiböktem: ötszáz forint. Az sok! – mondta Kassák. Jó, adjon egy rajzot. Ez az egyetlen eset volt életemben, amikor kértem rajzot. Ha valaki adott, megköszöntem, megbecsültem, ha nem, hát nem. Azt nem ad – kevélykedte. Jó. Akkor ötszáz forint. Az sok. Jó. Akkor adjon egy rajzot. Azt nem ad. Jó. Akkor ötszáz forint. Az sok – kötöttük ebünket a karónkhoz. Most már azért vitt a nagylöttyös indulat. Nekiálltam széttépni a képeket, egyenként, százötven fotót széttépni nem kis munka. Kassák fa- vagy kőarccal nézte végig az akciót, köszönés nélkül távoztam. Nem is emlékszem, végig vittem-e a barbári művet. Amikor Csaplár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója megkeresett, maradt-e nálam még több kép annál, ami a Kassák-hagyatékból előkerült talán épp Kárpáti Klára, Kassákné révén, gondoltam arra, hogy a fel nem trancsírozott képek hasznosulhattak. Meg kicsit restelltem is a nagylöttyöst. Rosszkor csordult túl. Tudom, Kassák a hazai avantgárd meghatározó alakja, A Tett, a Dokumentum, a Munka, a Ma alapítója, a fotótörténet meghatározó fontosságú csoportjának, a Munka körének megalapítója, de mégis, ötszáz forint? Egy tenyérnyi rajz? Kedves Madáchomhoz fordulok: „Nézd legott komédiának s múlattatni fog”.

Share.

About Author

András Bánkuti