Debreceni ajtók fotókiállí­tás

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Római kitérő után a Debreceni ajtók cí­mű fotókiállí­tás Debrecenben debütált július 14-én. Szabó Magda í­ró születésének centenáriuma hí­vta életre az EKF Debrecen 2023 Programiroda és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett, „A debreceni ajtók” c. fotópályázatot.

A pályamunkák május végén a Római Magyar Akadémia impozáns terében már bemutatkoztak. A debreceni kiállí­tás augusztus 7-ig tekinthető meg a Kölcsey Központban.A februári pályázati kií­rás í­gy fogalmazott: „A XVIII. században Debrecen város mély árkokkal körbezárt belső magjába hat kapun és hat ajtón keresztül lehetett átjutni. Ezek a kapuk határozták meg a város szerkezetét és a hat főutcát. A pályázat során olyan fényképeket várunk, amelyek ajtót nyitnak egy másik világba és túlmutatva a fényképészet tárgyiasí­tó gesztusán- élő, önálló teret hoznak létre a néző számára. A kép megnyithatja időkapuként Debrecen középkori legendáit, rituáléit, de rejthet olyan belső teret is, mint Szabó Magda Az ajtó cí­mű regényében Emerenc végzetesen zárt ajtaja. Ez a kapu mindenkinek más utat jelenthet, a pályamű tematikai kritériuma csupán az, hogy helyszí­nében vagy asszociációjában hangsúlyosan és nyilvánvalóan kapcsolódjon Debrecen városához.”

A meghirdetett pályázat kurátorai Seres Géza és Varga Tamás fotóművészek 21 alkotást választottak a kiállí­tás anyagául, amelyeket a Kölcsey Központ körfolyosóján 2017. augusztus 7-ig tekinthet meg a közönség. Kiállí­tott alkotók: Baloghné dr. Kovács Matild, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Kocsis István Tamás, Rékasi Attila, Szilágyi Lenke, Süli István, Milos József, Kozák Albert.
A fődí­jat Gáti György nyerte el, mí­g Baloghné dr. Kovács Matild, Hupján Attila, Rékasi Attila és Szilágyi Lenke különdí­jban részesült. A nyertesek 200.000 Ft összértékű pénzjutalmat is átvehettek a kiállí­tás megnyitóján.

 

Share.

About Author

Admin