A Száztagú Cigányzenekar a kulisszák mögül – E. Várkonyi Péter kiállítása

 

„Muzsikus 100 ok”

E.Várkonyi Péter fotókiállítása

A 100 Tagú Cigányzenekarral az első találkozásom éppen 12 évvel ezelőtt volt a budapesti Dohány utcai nagy próbatermükben. Egy havi magazin részére számába készítettem riportot a zenészekről. Az akkori elnök, Buffó Rigó Sándor nyílt és nagyon őszinte beszélgetés, riport után kért az általam készített fotókból saját használatra. Ezt természetesen megígértem, egyben közöltem, személyesen viszem majd neki a képeket. „Remélem így is lesz, mert nagyon sok riporter járt már nálunk és nagyon sokan ígérték ezt. De csak ígérték…” Nem kis meglepetése volt 3 nap múlva, amikor kézhez kapta a fotókat. Hálásan köszönte a képeket…                                                                                    Ennek ma már 12 éve. Ha fotókat nem is vittem minden alkalommal, de az első bemutatkozásomat számolatlan követte. A zenekarral való jó, néhány találkozásom után, egyre jobban vonzott a muzsikájuk és az emberi tulajdonságuk. Be kell vallanom, hogy jómagam a cigányzenéket nagy ritkán hallgatom, a komolyzenét viszont nagyon szeretem. De, amikor Pécsett, Győrben, Szegeden, a nagy színházakban, Párizsban a Théátre des Champs Elyséesben, a Diadalív árnyékában, az Étoilnál, Kolozsváron vagy Szerbiában, Pozsonyban a szabadtéren, s nem utolsósorban a budapesti Zeneakadémián, a Budapesti Kongresszusi Központban a cigányzene mellett felcsendült Rossini: Tell Vilmos nyitánya, vagy Strausz Denevér nyitánya mellett a Radetzky induló, sokszor elfogott a hév és sorozatban exponáltam a ritmikus zene alatt. Jó volt hallgatni a komolyzenei koncertet a 100 Tagú Cigányzenekartól és látni a profi muzsikusokat, akik csaknem páratlanul a zenekarok közül, kotta nélkül játszanak. Ez jelentette nekem a valóban egyedülálló, különleges élményt. Ekkor még „csak” élvezetből jártam közéjük, később a zenekar fotósaként élvezhettem az immáron kialakult emberi, baráti kapcsolatokat is. Később már nemcsak a munkát láttam és élveztem a színpadi fellépések muzsikáit, hanem azokat a pillanatokat is, amelyek a koncertekre látogatóknak nem adatnak meg soha. Ezek a pillanatok a kulisszák mögött, a függöny másik oldalán készültek, egészen más hangulatban. Ezeket a pillanatokat soha nem publikáltam, nem jelentettem meg sehol. Ezért is lehetnek értékesek most önöknek. E kiállítás látogatóinak nyújtom át először ezeket a momentumokat, hogy önök is élvezhessék a függöny másik oldalát…

E.Várkonyi Péter                                                                                                                                         fotóriporter