Schwanner Endre fotográfus halálára

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

 

Rövid, szárazon kopogó szavak: 93 éves korában elhunyt Schwanner Endre.

Akik ismerték és szerették, azoknak ez sokkal több. Bencés gimnáziumban érettségizett és ott kialakult életszemlélete élete végéig sajátja maradt. Szerény, önmagához nagyon szigorú, de másokkal szemben mindig segítőkész ember volt. Pályája elején főleg motorversenyeket fényképezett, majd a színház és a zene lettek kedvenc témái. Kiemelkedő technikai tudása révén Schwanner Bandi – ahogyan a szakmabeliek emlegették – egy intézmény volt. 17 évig tanított a MÚOSZ fotóriporter iskolájában. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a (rövid életű) Magyar Fotóriporterek Kamarájának. Sok évtizedes alkotómunkája, megannyi fotókiállítása után, élete végéhez közeledve kapta első állami kitüntetését, a Balogh Rudolf-díjat. Az utóbbi időben egyre gyakrabban emlegette szeretett feleségét, Ágit, mondván, legszívesebben menne már utána. Most teljesült a kívánsága. Halálával a magyar fotográfia egy legendától búcsúzik.

Módos Gábor

„Schwanner Bandi” emlékére

Tegnap hívott fel Módos Gábor barátom, hogy elmondja a rossz hírt, meghalt Schawanner Endre. Én is egyike voltam azoknak a fotóriporter tanulóknak, akiket tanított Schwanner tanár úr a MÚOSZ Újságíró Iskolájában. Nem volt könnyű tanár. Ötöst a tantárgyaiból csaknem lehetetlen volt kapni, így hát többünknek ugrott a Vörös Diplomája (ez akkoriban jelentős összeggel járt a jeles tanulmányi eredmények után). Késni sem lehetett az óráiról. Aki késett, azt hazaküldte. Nagyon megbecsülte viszont a felkészült fotóriporter tanulókat. A nyolcvanas évek közepén, szerencsénkre, elvállalta a Lapkiadó Vállalat fotóosztályvezetői állását és a szakmailag szétesett, össze-vissza eszetlenül vásárló osztályból fél év alatt, Varró Géza segítségével, az ország egyik legjobb színesdia laborját és egy szakmailag átlátható, jó fotóosztályt hozott létre. Nagy előrelépés volt ez az egész kiadónak és az ott dolgozó rengeteg fotóriporternek. Technikai tudását folyamatosan világszinten tartotta, rendszeres látogatója volt a nemrégiben véglegesen megszűnt kölni Photokina technikai vásárnak. Nyugdíjba vonulása után többször találkoztunk és beszélgettünk. Sajnos, nem elégszer. Utolsó kiállítása 2016 novemberének végén volt a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol fotográfiai hagyatékát is őrzik. A tárlatot Tímár Péter fotográfus és Haumann Péter, a Nemzet Színésze nyitotta meg. Hozzá és a Madách Színház művészeihez, Ádám Ottóhoz, Mensáros Lászlóhoz szoros barátság fűzte. 2019 májusának végén jelent meg Nyitrai Istvánnal közös könyve a motorversenyekről.

Bánkuti András

A Nabonga, 1949

Motocross, 1959

Vidám Park, 1960

Éva, 1968

Oscar Peterson, 1970-es évek

Duke Ellington, 1970-es évek

Yehudi Menuhin, 1972

Share.

About Author

András Bánkuti