Koncz György (1964-2020)

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fotó: Koncz Márton

Június 26-án hajnalban elhunyt Koncz György fotóriporter.
1985-ben elvégezte a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotóillusztrátori szakát. 1987-től 1988-ig a Képes Hét fotóriportere. Majd az alakuló Mai Nap szerkesztőségének munkatársa. 1990 márciusától a Pesti Hírlap, 1991-től a lap megszűnéséig az Európa fotóriportere. 1992-1998 között a Kurír munkatársa. Később a Napi Magyarország fotóriportere, majd a Magyar Nemzet fotórovatvezetője. Több éve a Nemzeti Sport fotóriportere volt.

Beliczay László visszaemlékezése:
A 90-es évek elején, kezdő fotóripoterként találkoztam vele először, akkor, amikor Gyuri már a szakma egyik ifjú titánjaként szakmai sikerekre tett szert. A rendszerváltás időszaka volt ez, amikor a sajtónak nagy társadalmi elismertsége volt, menő volt fotóriporternek lenni. Élvezet volt figyelni őt munka közben, apró szakmai fogásokat lehetett ellesni tőle. Közelebbi kapcsolatba akkor kerültünk, amikor 2000-ben a Magyar Nemzethez, az általa vezetett fotórovathoz hívott. Azt hiszem, ez volt az egyetlen olyan képszekció, amelynek tagjai miatta, az ő invitálására jöttek a csapatba, és talán ezért érezte úgy, hogy minden esetben ki kell állnia az érdekünkben, ha kell, akár a vezetőséggel szemben is. Ritka az olyan szerkesztőség, ahol a fotográfust az újságíróval egyenrangúnak tekintik, az akkori Magyar Nemzetnél ez így volt, és ezt neki köszönhettük. Vitathatatlan, hogy érdes stílusával gyakran vállalt konfliktust, néha többet is a kelleténél, de ezt nem önmaga, hanem a csapat miatt tette. Emlékszem egy mondatára, amely egy vita során hangzott el, akkor, amikor a főszerkesztő és a fotórovat között kialakult konfliktus kapcsán kértük, ne feszítse a húrt, inkább lemondunk igazunkról. Gyuri leszegett fejjel azt mondta:„ elég széles a hátam, elbírom.”, és kiállt melletünk. Azóta is kerestem az olyan vezetőt, aki ilyen karakánul kiáll a csapatáért, de nem sokkal találkoztam.

Pataky Zsolt visszaemlékezése:
Szia Gyuri!
Elmentél, pedig lett volna még beszélni valónk. Talán 5-6-t évet dolgoztunk együtt. Te voltál Pólya Zoli egyik legkedvesebb tanítványa. Nem csak ő tartott tehetségesnek, de bárhol dolgoztál felfigyeltek a munkádra. Sokat buliztunk, kocsmáztunk együtt. . És szépek voltatok együtt angyali feleségeddel, sokan csodáltuk és igen, néha irigyeltük ezt a kapcsolatot, és azt hogy ennyi ideig kitartottatok egymás mellett. De a legszebb, legnagyszerűbb dolog, hogy Marci fiatoknak is átadtátok tehetségeteket.
Szia Gyuri!
Szerintem még találkozunk!

Tőry Klára visszaemlékezése:
Talán az egyik legelfogadhatatlanabb, leghihetetlenebb dolog, ha az embernek volt tanítványa megy el. Különösen, ha ő a legkiválóbbak közé tartozott. A Koncz Gyurinak a Kisképzőben voltak
konfliktusai egyes közismereti tanárokkal, de a fotó szakon remekül domborított, hamar kiderült,
hogy fotóriporternek született. Karakán srác volt, amikor március 15-én a diákoknak egész nap bent kellett (volna) lenniük az iskolában, őt a Batthyány-örökmécsesnél tartott néma tüntetésről vitték be a rendőrök. Mikor már örökmozgó riporterként dolgozott, 1988. vagy 1989. március 15-én végigfotózta a tüntetéseket, majd bejött az iskolába, kérdezte, előhívhat-e 3 tekercs filmet. Ez „az”? – kérdeztem. „Az” – mondta. Értettük egymást, hogy ezt a munkahelyén nem hívathatta volna elő, rögtön elkobozták volna. Később egyszer meghívtuk az iskolába, hogy adjon elő, mutassa be a diákoknak, hogyan dolgozik egy vérbeli fotóriporter. Millió munkája ellenére persze ingyen jött el, és mondhatom, hogy aki ott volt, annak egy életre megmaradt az a délután az emlékezetében. Sokszor láttam a Facebookra feltett fotóit, persze elsősorban a büszke apa képeit tüneményes kisfiáról (most már Marci nagy fiú) és a családról. Bárcsak láthatnánk, hogy mikre figyel, milyen pillanatokat kap el ott fönt, és leküldhetné nekünk a képeket a túlvilágról!

Share.

About Author

Szita Péter