Farkas Tamásra emlékeztek

Elhunyt Farkas Tamás aranytollas fotóriporter. Temetését 2014. augusztus 12-én 14 órakor az í“budai temető szóróparcellájában tartották.

Elhunyt Farkas Tamás aranytollas fotóriporter. Temetésén Szalay Zoltán emlékezett rá:

Kedves Barátaim!
Nem búcsúzni, emlékezni jöttünk egy legendára, amivé még életében vált.
Farkas Tamás Aranytollas fotóriporter – ellentmondás, de nem az egyetlen az életében.

Fotó: Szigeti Tamás

1925. A boldog békeidők kezdete. Románia, Marosvásárhely – papí­rüzlet, magyar székely zsidó. A Református Kollégiumban érettségizik.
1941. Bécsi döntés – észak Erdélyt visszacsatolják Magyarországhoz
1943. A Műegyetemre jelentkezik, de fotós lesz.
1944. A legjobb mestereknél tanul Heidlerberg Klára, ezt az évet megússza.
1945. Folytatja a szakmát Várkonyi Lászlónál.
1950. íllamosí­tás, Vadas, Gink. Megaalakul a Magyar Fotó Nemzeti Vállalat, az MTI jogelődje.
1952. Nemzeti Szinház fotófőpróba: Ukrajna mezőin cí­mű darab. Farkas fotografál, én a suhanc táncos, aki fényképezget, felnézek rá. Ő mindenkit ismer és Őt is mindenki.
Szí­nházat fényképez, táncos képei nemzetközi kiállí­tásokon sikert aratnak: Barcelona Köln arany, bronz AFIAP EFIAP
1954-55 Képei a Vásárhelyi Miklós szerkesztette Művelt Nép cí­mű lapban jelennek meg. Már én is fotóriporterként dolgozom a Fővárosi Fotó riporterosztályán.
1956 november első naplaiban hivatalos kiküldetéssel kollégájával Bécsbe utaznak, hogy az MTI képeket a nagy hí­rügynökségeknek átadják. Ő élvezi az életet Bécsben, hiszen azon a nyáron már járt ott. Mire magára eszmél, kollégája, és a képek eltünnek, ő még marad,
majd Kanadába kerül. Ott mindent kipróbál, de előjön Rozsos István mondata az éjfélkor cí­mü filmből: egy pesti vagány, Pesten vagány és1958-ban hazajön.
Fővárosi Fotó riporterosztályán együtt dolgozunk, ül a riporterszobában, és búg a telefonba. Nagyon jó csapat van együtt Balla, Fejes, Tulok, Zaránd és még sokan.
Farkas albérletben, kofferral hordja a mosónőhőz a ruháit, mindig ápolt, pontos és snájdig. Reggel egy szimpla kévé és egy kis mignon a Zserbóban, este vacsora egy fél üveg Parádi ví­zzel, a palack aláí­rva, bedugaszolva, holnapra, mert nem herdálunk, és telefonok tömkelege. A MíšOSZ-ban is ez a menetrend.
A szí­nházról átnyergel a divarfotóra. Randevúk, csinos manökenek.
Nyitott 650-es Steyer Puch, ulti, néha póker, viccek, kitolások.
1964. Tükör – tovább dolgozunk együtt.
1966. A Királyhágónál találkozunk. Ő a nővérével, aki Kanadában él mennek haza Vásárhelyre, én jövök haza Budapestre Vásárhelyről.
Barátsága Sűtő Andrással! Gyönyörű képeket készí­t róla.
A mi barátságunk nem felhőtlen, de kitartó. Addig nyúzzuk, Zaránd Gyuszival, amí­g egy önálló lakást vásárol a MíšOSZ-on keresztül.
1993-ig együtt dolgozunk, de barátságunk utána is marad.
A 2006-os kiállí­tását a Nemzeti Táncszí­nházban szerkesztem és megnyitom.
Aranytollas íšjságí­ró, a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapí­tó tagja.
Telefonon beszélünk, találkozunk egy-egy kávéra.
Utoljára a metróban találkoztunk fél éve. Olvasott, én megböktem, hirtelen felriadt, ezért bocsánat. Két mondatot beszéltünk és leszáltam. Ő hazafelé tartott. Még találkozunk – gondoltam.
Igen, és majd kibic leszek az ultipartinál. Apropó, hol lesz az ulti parti?
Szervusz Tamás