Elhunyt Mandur László

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

                                                                                       Kiss-Kuntler Arpád felvétele

MANDUR LÁSZLÓ

(1958–2020)

Soha nem láttam még embert, aki olyan elegánsan váltott volna életpályát, mint Mandur László. Amint eldöntötte, hogy politikusból fotográfus lesz, teljes szívével fordult új foglalkozása felé. Fiatal kora óta fényképezett, szabadidejében képezte magát, egy-egy zsánerképe, portréja, utazásai közben készített felvétele meg-megjelent hazai kiadványokban. Ám amikor komolyan a fényképezés felé fordult, mestert keresett, akinek társaságában, sok beszélgetés, képnézegetés közben egyre többet sajátíthatott el elméletben és gyakorlatban is választott új foglalkozásából. Balla Demeter vacsoraasztalánál ismertem meg én is, tán egy évtizede. Gyakori vendég volt a fotókkal teli házban, őszinte barátság szövődött mester és tanítvány között. Balla azzal is megtisztelte, hogy közös kiállítást rendezett vele 2013-ban.
Mandur László tudatos fotográfus volt, sok töprengés érlelte képeit, s a képcímek minden esetben jelzik, hogy a látvány önmagán túlmutatva legalább még egy réteget rejt alkotója szándéka szerint. Ez az intellektuális alapállás azonban nem tette őt magányossá, ellenkezőleg, társaságkedvelő, jól sztorizó, szórakoztató egyéniség volt. Tagja volt a 2015-ben alakult Szebeni Műhelynek, s mi tagadás, először gyanakodva fogadták az „új fiút” a profi fotósok. De hamar egyenrangú fél lett a Műhelyben, s ezt nem csupán a politikusi múltból előhozott remek történetekkel vívta ki magának, hanem fotóinak minőségével is. A hazai tárlatok kívül volt bemutatója Bolíviában, Chilében, ez utóbbi országban állandó tárlaton láthatók művei.
Konok szorgalommal és szép sikerekkel haladt előre a maga választotta úton, míg két éve közbe nem szólt a betegség. Hullámzó egészségi állapotának jó periódusait kihasználva, utolsó erejével beszélgetéssorozatot szervezett lakó- és születése helyén Csömörön, a kortárs magyar fotográfia legjobbjaival. Márciusban még azt reméltük, hogy a teltházas esteket csak szünetelteti a járvány, most azonban már tudjuk, hogy nem lesz folytatás. Mandur László fotográfus 62 éves korában meghalt.                                                                                      (Hajdú Éva)

                                                                         Mandur László                                                                                                          fotográfus, mérnök, közgazdász

Tizennégy éves kora óta fotografálta tudatosan a világot. Látásmódját és technikai tudását ismert fotóművészektől és a szakirodalomból sajátította el. Az építőmérnöki tanulmányai során megszerzett magas szintű ábrázoló-geometriai és építészrajzi ismereteit a képalkotói folyamatokban, a kompozíciók kialakításában is jól hasznosította.  Ifjú korában – főleg portréival és városfotóival – számos helyi és országos fotópályázaton nyert díjakat. A 90-es évek elejétől képei és fotóriportjai napilapokban, magazinokban, színházi műsorfüzetekben, könyvborítókon, koncert DVD-ken jelentek meg. Fotokópiáit több köz- és magángyűjtemény is őrzi. Többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Pier Luigi Gibelli Gyűjtemény (Olaszország), a Museo Regional de Magellanes (Chile). Fotóriporterekről készült egyedi szemléletű sorozata a Magyar Távirati Iroda archívumának része. Napjainkig harminchat önálló, és három kollektív kiállításon ismerhette meg a közönség a műveit. Az első fotóalbuma, egy kis vas megyei falu, Döröske életét megörökítő képregénye 2011 tavaszán jelent meg. A Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja, a Francia Becsületrend Parancsnoka volt.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

New York, 2017

New York, 2017

New York, 2017

Tunézia

Az idő, Balatonfüred

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          

Share.

About Author

András Bánkuti