Elhunyt ícs Irén fotográfus

Az Ország-Világ fotóriportereként itthon és külföldön egyaránt mindig az embert látta, finom, érzékeny riportjai nem csupán a szöveg illusztrálását adták – emberi történeteket, érzelmeket, egymás felé irányuló gesztusokat mondtak el.

íCS IRéN (1924. október 24. – 2015. december 9.)

Már 91 éves is elmúlt, amikor még utasí­tásokat adott: hogyan és hová helyezzem el a még megtalált fotóit. Közel húsz éve kezelem az életművét – több mint 70 ezer negatí­vot, papí­r pozití­vot és diát dolgoztunk fel együtt kollégáimmal a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában -, és közben hallgathattam az elképesztően szép-szomorú történeteit.
A múzeumnak adományozott életmű az 1950-es évektől a 2000-es évekig a vizuális történet í­rás-olvasás olyan kortárs dokumentuma, amely elsőként került mennyiségét és sokféleségét tekintve a Történeti Fényképtár gyűjteményébe.
ícs Irén, a palóc lány, a szakmát a legnagyobbaknál tanulta: Székely Aladár műtermében és a HAFA-nál. Aztán nem csupán í­zig-vérig fotóriporter lett jó hatvan évig, hanem a történelem legrosszabb és legszégyenteljesebb időszakának őrző-tevő emlékőrzője is. A szécsényi “eltüntetett” zsidóság örök emlékét hagyta ránk Őrizd meg… c. albumában. Meg hát a Palócföld, Nógrád, Hollókő – a gyökerek helyszí­ne – finom szemű alázatos őrzője, védője volt Ő.
Az Ország-Világ fotóriportereként itthon és külföldön egyaránt mindig az embert látta, finom, érzékeny riportjai nem csupán a szöveg illusztrálását adták – emberi történeteket, érzelmeket, egymás felé irányuló gesztusokat mondtak el.
Számos kiállí­tási dokumentáció, interjú és album őrzi gazdag riporteri életművét.
Tudatos, elhí­vatott, határozott ember volt – ha néha nehéz is volt Vele együtt dolgozni-alkotni – , mindig bizonyossá vált, igaza van a szí­vósságának. A MNM falán egyetlen kortárs fotós neve van az adományozók emléktábláján: íCS IRéN.
Sokfélesége, alkotói személyisége sokunknak hiányozni fog.