
Egy Pinacate bogár az egyetem campusán, egy kamerával a hátán
Fotók: Mark Stone/University of Washington
„Szeretnék légy lenni a falon…” – mondjuk, ha roppant kíváncsiak vagyunk arra, mi történik vajon egy előlünk elzárt szobában. Lassan lehetőségünk nyílik valami effélére, s ha nem is mi változunk léggyé vagy bogárrá, mint Franz Kafka hőse, kíváncsiságunkat kielégíthetjük. A bogárra szerelhető kamera után a bogarak kevésbé békés felhasználásáról is írunk néhány érdekességet.
Bogarak kamerával
A washingtoni egyetem kutatói olyan apró kamerát fejlesztettek ki, amelyet a kísérletek során
sikerrel rögzítettek egy bogár hátára – adták hírül a hírügynökségek a héten a Science Robotics
nyomán. „A most megalkotott eszközünket megelőzően nem volt rovar méretre szabható rádiós
kamera rendszer még a világon” – mondta el Shyam Gollakota, a Washingtoni Egyetem
számítástechnikai és mérnöki intézetének docense. A könnyű, vezeték nélküli kamera a videókat másodpercenként 1-5 képkocka sebességgel továbbítja akár 120 méterről is a Bluetooth segítségével csatlakoztatott okostelefonra, és 60 fokban is képes elfordulni. A Pinacante (tudományos nevén Eleodes) bogarakkal használt kis kamera 160 x 120 képpont méretű, fekete-fehér képeket rögzít, és nagyon gyenge fényviszonyok között is használható. Az egész berendezés 250 milligramm, kamerával, adóval együtt, s beépített mozgásérzékelője lehetővé teszi, hogy csak akkor működjék, ha a bogár helyet változtat. A kutatók az energiaszükséglet optimalizálásához a legyek nagy, összetett szemének szerkezetében keresik a megoldást. A teljes cikk itt olvasható: https://robotics.sciencemag.org/content/5/44/eabb0839
Vikram Iyer, az egyetem doktori iskolájának hallgatója, a kutatás egyik vezetője
Camera Backpack for Insects or Insect-Sized Robots – YouTube
történelemben rossz célokra. Méheket és darazsakat évezredek óta alkalmaznak fegyverként. Egy darázsfészek jól irányzott bedobásával az ellenség táborába garantált riadalmat és kavarodást érhetünk el, s még a legbátrabb harcost is futásra késztethetjük. A maják i.e. 2600 óta használták e trükköt, egyik legendájuk szerint egy ember alakú bábú feje helyére darázzsal teli tököt helyeztek, s így csempészték be az ellenséges faluba. Korai görög leírások szólnak arról, hogy az ostromlók keskeny alagutat fúrtak az ellenséges falak alá és méheket, darazsakat engedtek bele, a rómaiak darázzsal teli edényt katapultáltak, lőttek ki parittyával az ellenség sorai közé. A méheket, darazsakat nem csak a történelmi régmúltban használtak. Az I. világháború idején Tanzániában az aljnövényzetbe rejtettek el kaptárokban méhrajokat úgy, hogy kijáratukat vékony zsineggel rögzítették, s az arra lopakodó katonák, amint óvatlanul elszakították a zsineget és kiszabadították a méheket, többé nem tudtak észrevétlenek maradni. Köztudott, hogy a pestist a patkányokról az emberekre vándorló bolhák terjesztették el (bár újabb kutatások a mongol futóegereket találják a járványok kiinduló állatának). A fel-fellángoló pestisjárványok valósággal megtizedelték Európát, s ez adta a II. világháború idején az ötletet japán tudósoknak a betegség feltámasztására. Japán biológiai háborús laboratóriumaiban, a Unit 731 elnevezésű projektben kifejlesztettek egy módszert pestissel fertőzött bolhák bombákba töltésére és ellenséges területre juttatására. A módszert kelet-Kínában tesztelték, Ningbo és Changde városában, ahol mintegy 200 ezer ember halt meg a mesterségesen elterjesztett járvány következtében. A „Cseresznyevirágzás éjjel” elnevezésű támadást, amelyben Kaliforniára dobtak volna pestises bolha-bombákat már nem volt alkalmuk a japánoknak végrehajtani. Az amerikai katonai vezetés egyébként a kísérleti eredmények átadásáért büntetlenséget biztosított a japán katonai kutatóknak, s csak az 1990-es évek közép derült fény a Unit 731 kóddal fedett tevékenységre.