A Tri-X-faktor

Digitális kor ide vagy oda, a legjobb fotográfusok közül néhányan még mindig a filmre szavaznak. Különösen egyetlen márkára, a Tri-X-re, amely már hatvan éve forgalomban van. Sebastií£o Salgado, Don McCullin, Sheila Rock és Anton Corbijn fotográfusok mondják el véleményüket, élményeiket, akik közül a legutóbbi három hűtőszekrényre való készletet halmozott fel a Tri-X-ből.

.” href=”galeria.php?cid=140″>

Amikor a Kodak kezdett összeomlani – végül 2012 januárjában csődeljárást kért maga ellen -, a világ legnagyobb fotográfusai közül jó néhányan pánikba estek. Don McCullin azonnal rendelt százötven tekercs Kodak Tri-X fekete-fehér filmet. „Felhí­vtam a kereskedőmet, és megrendeltem azonnali szállí­tással. Azt hittem, vége a világnak. Azt sem tudtam, gyártják-e még.”

Nyugi, Don, gyártják. A cég végül elkerülte a csődöt, Kodak Alaris néven új cég kezdte gyártani a filmeket, és mindeddig úgy űnik, elkötelezték magukat a Tri-X megtartása mellett. Azért megnyugodni sem kell túlságosan. Azokat a tekercseket nemsokára el kell lőni. Mert a film, ellentétben a digitális érzékelővel, törődést igényel. Frizsiderben kell tárolni, és még úgy is van lejárati ideje – mint az ételeknek. Mindez nem tántorí­totta el Anton Corbijn fotóst és filmest egy még McCullinnál is sokkal nagyobb pánikbeszerzéstől.
„Kétezerötszáz tekercset vettem. Háromemeletes hollandiai stúdióm minden emeletén van egy hűtő, tele Tri-X-szel. Valószí­nűleg mindegyik hamarosan lejár. Fogalmam sincs, mit tegyek.”
McCullin Tri-X-re fotózik, de digitálisan is. Corbijn szinte csak filmre, fekete-fehérben Tri-X-re, szí­nesben Kodak Portrára. Mindketten veterán fotósok – McCullin hetvennyolc, Corbijn ötvennyolc éves -, de nem afféle géprombolók, nem kéjelegnek a nosztalgiában.

.” href=”galeria.php?cid=140″>

Egyszerűen csak szeretnék, ha megmaradna egy műtárgy, egy technika, egy műfaj, amellyel a digitális technológia egyszerűen nem ér fel. Azt a kulturális korszakot is meg akarják őrizni, amelyet ez a filmmárka fémjelez.
McCullin Tri-X-re vette fel a vietnami háború néhány leghatásosabb képét: az ágyúzástól megriadt amerikai katonát, vagy az elesett vietnamit, akit szétszórt töltények és családi fényképek vettek körül. Corbijn is Tri-X-re fotózta a rock ‘n’ roll több rendkí­vül jelentős felvételét, többek közt azokat, amelyekkel immár negyven éve Tom Waits tobzódó tehetségét örökí­ti meg. Még néhány név a Tri-X-szel dolgozó fotográfusok listájából: Henri Cartier-Bresson, Garry Winogrand, Alfred Eisenstaedt, Irving Penn, Richard Avedon és Josef Koudelka, akárcsak a Magnum ügynökség legjobb fotográfusainak többsége. Mindebből kiűnik, hogy ez a film a fotográfia történetének esztétikai szempontból talán legjelentősebb technikai eleme. A Tri-X esete egészen példa nélküli. Mélyen összefügg azzal, hogyan és mit látunk, és mit veszí­tünk a naponta milliárdszámra készülő digitális képpel, vagy azzal, ahogy üres tekinteű, hibátlanra retusált, élettelen szí­nész- és modellportrék rombolják a fotográfia hitelét.
…

Keresse a teljes cikket a Digitális Fotó Magazin május-júniusi számában!