80 éves a Canon

80 évvel ezelőtt, 1934-ben készült el az első Canon fényképezőgép. Cikkünkben röviden bemutatjuk a Canon történetének fontosabb állomásait, ide értve azt a kezdeti szakaszt is, amelyben a cég a Nippon Kogakutól, a későbbi Nikontól vásárolt objektí­veket fényképezőgépeihez. Arra is rávilágí­tunk, hogy a cég fejlődésében milyen nagy jelentősége volt a jól megválasztott fejlesztési filozófiának.

1933-at í­runk. A korabeli fotósok vágyakozva néztek a hí­ressé vált német kamerákra, az új Leica II-re és az éppen debütált Contax I-re. Többnyire csak vágyakoztak, hiszen ezek a gépek az átlagjövedelmekhez képest túl drágák voltak. Japánban még inkább í­gy volt. Egy kezdő diplomás fizetésének több mint a hatszorosát kellett kiadni egy Leica megvásárlására. Josida Goro (1900-1993), tanult mestersége szerint filmfelvevő- és vetí­tőgépek szervizével foglalkozó szakember, puszta kí­váncsiságból szétszedett egy Leicát. Csodálkozva látta, hogy a drága gép belsejében olcsó, hétköznapi anyagokból (acél, sárgaréz, alumí­nium, gumi stb.) készült alkatrészek vannak, csupa olyasmi, ami munkájából adódóan számára ismerős volt. A felvevő- és vetí­tőgépek szervizeléséhez szükséges alkatrészeket Sanghajból szerezte be. Az egyik alkalommal egy amerikai kereskedő barátja, Roy E. Delay megkérdezte tőle: „Miért nem magatok készí­titek a gépeiteket, amikor remek hadihajókat és repülőgépeket tudtok gyártani?”. Mindezen felbátorodva, sógorával, Ucsida Saburóval és egy ismerősükkel, Maeda Takeóval elhatározták, hogy a Leica nyomán 35 mm-es távmérős kamerát fognak kifejleszteni és gyártani. Tokió Roppongi negyedében kibéreltek egy lakást és megalapí­tották a Precí­ziós Optikai Műszerek Laboratóriumát (Seiki-Kenkjuso Kogaku).

A Kwanon
Az első kamera kifejlesztését nagy lelkesedéssel kezdték el, hittek abban, hogy a nyugati műszaki tudás szintje elérhető, sőt meg is haladható. 1934-re készült el az első távmérős gépük, amely a fennmaradt hirdetések szerint többféle változatban létezett, de az ezeken látható „fantom prototí­pus” végül sohasem került gyártásba. A problémák elsősorban az optikai elemek előállí­tása körül voltak. 1935-ben a még csak szárnyait bontogató cég vezetése megállapodott a Nippon Kogaku (a későbbi Nikon) céggel, hogy új gépükhöz az objektí­vet és a kereső optikai elemeit ők fogják készí­teni. Ezzel mindkét fél megtalálta a számí­tását. Az együttműködés első terméke az 1935-36-os évek fordulóján bemutatott „Hansa Canon” gép volt, melyet rögtön gyártásba is vittek. A Hansa a forgalmazó Omija japán kereskedőcég márkaneve volt, mí­g a Canon elnevezés ekkor jelent meg először. Hangzásában hasonló volt a Kwanonhoz, de a nevet Ucsida javaslatára a világiasabb, görög-latin eredeű kánon (angolul canon) szóra cserélték le. A kánon jelentése – a Bibliához tartozónak elismert könyvek jegyzéke, egyházi jogszabály(ok), zsinórmérték, eszményi arány stb., – rí­melt Josida vallás- és Ucsida termékfilozófiájára. Bár ezt a gépet egy Leica-utánzatnak tartották, nem volt kétség afelől, hogy vele az első minőségi, 35 mm-es távmérős, japán gyártmányú gép született meg. A piacra élénk érdeklődés közepette vezették be.

A nagyok nyomában
1936-ban Meguro Wardba költöztek, majd 1937. augusztus 10-én a céget részvénytársasággá alakí­tották át, finanszí­rozási problémáik jobb kezelésére. A cég neve angolul Precision Optical Industry Co.-ra változott. A cég folytatta a kamerák fejlesztését, több új modell született S, J, NS beűjelzésekkel. 1939-től a Hansa nevet elhagyták a Canon mellől. 1942-ben Mitarai Takesi, Ucsida jó barátja lett a cég elnöke. érdekes megemlí­teni, hogy Mitarai, végzettségét tekintve nőgyógyász volt. Célkiűzését, hogy a Leicát lekörözik, nagy lelkesedéssel fogadták. Az ő javaslatára léptek be az orvosi műszergyártásba is.

A háború romboló viharai a céget jórészt elkerülték, s viszonylag hamar, 1946-ban be tudták mutatni a Canon J II modelljüket. Ugyanezen év októberében az S II tí­pust hozták forgalomba, amely eredeti Canon-fejlesztésként egy távmérővel integrált keresőt tartalmazott. Az 1949-ben bemutatott II B modell keresőjét három különböző fókusztávolságú objektí­v fogadására tervezték. A Canon innovációival megelőzte riválisait. Gépeik ekkortól részben saját fejlesztésű és gyártású objektí­veket kaptak, Serenar márkanévvel. A Serenárok olyan jók voltak, hogy 1948-tól már nem is vásároltak Nikkor objektí­veket. Mitarai elnök sokat tett a cégért. 1947-ben az export elősegí­tésére a cég nevét Canon Camera Co.-ra, majd később a Serenárokét Canonra változtatta. A ma is használatos Canon logót 1955-ben alkotta meg egy japán tervező. Mitarai nevéhez fűződik a cég filozófiájának megfogalmazása, a dolgozók javadalmazási és érdekeltségi politikájának kidolgozása, a minőség magas szintre emelése, az innovációk kiemelt támogatása, a gyártás folyamatos bőví­tése, valamint az új gyáregységek létesí­tése. Mindezek nagyban elősegí­tették, hogy a Canon gyors növekedésnek indult. Ebből az időszakból két fejlesztésüket emlí­tjük meg, melyekre joggal voltak büszkék. 1951-ben mutatták be az Ito Hirosi tervezte Serenar 50/1,8 objektí­vet, melyet a szakértők mesterműnek tartottak. 1952-ben jelent meg korának klasszikusa, a nagyra értékelt Canon IV Sb (1954-től IV Sb2) modell, melyben a világon először alkalmaztak vaku-szinkronizációt az X kontaktuson keresztül. E gépeken alapuló büszkeségüket azonban némileg letörte az 1954-ben bemutatott Leica M3. Rá kellett jönniük, hogy a sok innováció, a csúcsminőség ellenére gépeik „csupán” a Leicák és a Contaxok követői, s ha valóban túl akarják őket szárnyalni, akkor új fejlesztési irányvonalakat kell keresniük. A Canon ugyanazon szakmai kihí­vás elé került, mint a Nikon.

A koncepcióváltás évei
A cég vezetői néhány bizonytalan év után, 1958-ban komoly döntéseket hoztak. A fejlesztések egyik irányának a tükörreflexes gépeket jelölték meg, a szélesebb vásárlóréteg számára pedig egy középkategóriás, olcsóbb géptí­pus kifejlesztését űzték ki célul. A tükörreflexes gépek fejlesztése lassan haladt. A hatvanas években több, olyan nem túl sikeres modellt hoztak ki (Canonflex tí­pusok), melyekhez új objektí­vcsaládokat is kifejlesztettek (R és FL sorozatok). Nagy sikert értek el viszont az egyszerűen kezelhető Canonet gépekkel, amelyek az objektí­vbe épí­tett zárszerkezettel, beépí­tett fénymérővel, később automatikával rendelkeztek. A cég alapí­tásának harmincadik évfordulóján (1967) Mitarai elnök többek között a következőket mondta: „A vállalat prosperitásának érdekében jobb kezünkben a fotókamerákat, bal kezünkben új, kereskedelmi célú termékeket kell tartanunk. Fokoznunk kell az exportunkat.” A Canon ebben az időben kezdte meg a nyomtatók, kalkulátorok, filmfelvevők, félvezető eszközök stb. intenzí­v fejlesztését és gyártását. 1969-ből származik a „Fény és elektron – kapcsolat a jövőhöz” szlogenjük. Ez a mondat tömör megfogalmazása volt annak, hogy a klasszikus optikán és mechanikán alapuló fotóeszközök felépí­tését el kell tolni az elektronikus megoldások felé. Amint látni fogjuk, a Canon e koncepció mentén nyert teret és később vezető szerepet a digitális fotográfiában.

Az FD bajonett: F-1, AE-1 és A-1
1966-ban, látva a Nikon F sikereit, a Canon egy professzionális tükörreflexes gép fejlesztésébe kezdett. Ötévi átfogó munka után, 1971-ben mutatták be a Canon F-1 rendszert, amelyhez a teljesen új fejlesztésű FD objektí­vek mellett több mint százötven tartozékot és kiegészí­tőt kí­náltak. Mí­g a Nikon F-et és utódjait elsősorban a profi riportereknek tervezték, a Canon a természet- és állatfényképezést helyezte előtérbe hirdetéseiben. A National Geographic Magazin számaiban évtizedeken keresztül egy-egy állat igen kiűnő fotójával jelent meg hirdetés, mellette a „Wildlife as Canon sees it” szlogennel. A Canon F-1 a Nikon F méltó kihí­vója lett. A gép felépí­tése rendkí­vül strapabí­ró volt, szélsőséges hőmérsékleti körülmények között is lehetett használni, zárszerkezetére több mint százezer hibamentes expozí­ciót garantáltak. Az F-1-gyel egy időben, Canon FTb néven egy olcsóbb tükörreflexes modellt is forgalomba hoztak az igényes amatőrök számára. Ebből a gépből három éven belül több mint egymillió darabot értékesí­tettek. A Canon az F-1-gyel belépett a nagyok közé.
Mitarai koncepciója az 1976-ban bemutatott AE-1-nél teljesedett ki jelentősebben. Ez volt az első olyan gép, amelyben a precí­ziós mechanika és optika mellett az elektronikai megoldások is meghatározó szerepet kaptak. A gép – világelsőként – processzoros vezérlésű rekeszprioritásos automata üzemmóddal (AE) rendelkezett. 1978-ban hozták ki a fejlettebb A-1-et, amely tisztán digitális vezérlésű volt, öt automata móddal. Mitarai irányelvei a gyártásnál is előtérbe kerültek. A gépeket a legmodernebb automata sorokon készí­tették. A két modell eladásai minden addigi rekordot megdöntöttek, vásárlói főleg fiatalok voltak.
Fontos stáció az 1979-ben bemutatott „AF35 M” központi záras kompakt gép, amely a Canon első autofókuszos kamerája volt. Alapjait Konica- és Honeywell-fejlesztések adták, az autofókusz háromszögeléses elven, infravörös sugárral működött. 1981-ben hozták ki a New F-1-et, amely az F-1 elektronikával felturbózott változata volt, de zárszerkezete tisztán mechanikusan is működött. Az elektronizálás a T jelű tükörreflexesekkel folytatódott. 1983-tól évente jelent meg egy-egy újabb T modell, még több és még fejlettebb elektronikával.

Az EOS rendszer
Az 1986-ra elkészí­tett T90-ben – az autofókuszon kí­vül – gyakorlatilag minden modern elektronikai megoldást megtalálunk. Mivel az automatikus élességállí­tást a jelenlegi objektí­vcsatlakozási rendszerrel nem lehetett megoldani, a fejlesztők egy teljesen új bajonettet fejlesztettek ki, amelynél kizárólag elektronikus kontaktus található a fényképezőgép és az objektí­v között. Az 1987-ben bemutatott EOS (Electro Optical System) első modellje a Canon EOS 650 volt, de a rendszer az EOS-1, az első professzionális EOS gép 1989-es bejelentésétől mondható igazán kiforrottnak. Az új csatlakozáshoz olyan új objektí­veket is kellett készí­teni, amelyek beépí­tett autofókuszmotorral rendelkeznek.
Az EOS gépekben amit lehetett, elektronikával oldottak meg. A Canon az EOS-1-nél alkalmazta először a ma már jellegzetesnek mondható, merészen legömbölyí­tett gépvázat, ami a digitális kameráiknál is jellegzetes. Időközben számos amatőr, félprofesszionális és profi EOS fényképezőgép került le a gyártósorról, legtöbbjükben valamilyen elektronikai innovációval.
Az EOS 5-be például szemmel vezérelt autofókuszt épí­tettek. 1994-ben jelentették be az új profi gépet, az EOS-1N-t, amelyet 2000-ben az EOS-1V követett. Ez utóbbi főként ví­z és por elleni szigeteléseivel űnt ki. Egyik utolsó filmes tükörreflexes gépük az EOS 3000V volt. A filmes gépek gyártását 2006-ban fejezték be.

A digitális korszak
A cég egyik első, saját digitális kamerája a fél megapixeles PowerShot 600 volt, 1996-ban. A kompakt PowerShotok tömeggyártását 1999-ban indí­tották el, napjainkig több, mint száz tí­pus jelent meg belőlük. Az első digitális tükörreflexes fejlesztéseket a Kodakkal közösen kezdték meg, de az EOS D30 gép már saját fejlesztésű három megapixeles APS-C méreű CMOS szenzorral készült (2000). A Canon nevéhez fűződik az is, hogy a CMOS szenzorokat alkalmassá tették a tükörreflexes gépekben való használatra. Az EOS 300D volt az első, amatőröknek szánt, elérhető árú DSLR a világon (2003). A Canon a nyolcvanas évekre egy globális birodalommá fejlődött, nyolcvanezer alkalmazottal. Technológiai ereje a precí­ziós mechanikában, optikában, számí­tástechnikában, a félvezető eszközök gyártásában óriásivá vált. Ilyen sokréű és mértékű tudáskoncentráció talán a konkurencia egyik tagjánál sem volt. Ha elemezni kí­vánjuk, hogy miért válhatott a cég a digitális korszak első számú szereplőjévé, a magyarázatot ebben találhatjuk. E sorok í­rója 1983-ban két hetet töltött Tokióban, a Canon mikrolitográfiai berendezések kutató-fejlesztő laboratóriumában. Személyesen tapasztalhattam meg, hogy a cég Mitarai koncepciója mentén milyen messzire jutott. A rendkí­vül összetett digitális fotótechnika és technológia kifejlesztéséhez minden adott volt, „csak” az új diszciplí­nák, szabványok, méretek, fogalmak stb. kidolgozását kellett megfontoltan elvégezniük. 1997-ben került le a százmilliomodik fényképezőgépük a gyártósorokról. Ez ma a Canon, ahol negyven év után is igaz: „Fény és elektron – kapcsolat a jövőhöz”. Mitarai elnököt 1984-ben, nyolcvanhárom éves korában temették el.