Különleges városfotók

Sokszor nem a leglátványosabb helyek adják a leglátványosabb képeket, í­gy készen kell állnunk, hogy a látványt átértelmezzük, meglássuk a szí­nfalak mögött a valóságot, vagy olyan képet készí­tsünk, amely a valóság elé látványos szí­nfalakat emel.

.” href=”galeria.php?cid=232″>

Hofmann

A képi nyelv sokszor többrétegű, s a logikus nyelvvel ellentétben kevésbé racionális, sokkal inkább az érzelmekre hat. Ezt a többértelműséget lehet fokozni, ha mélyebb jelentést adunk a képnek. A modern képi nyelvben egyre jobban érvényesül, hogy a képeket úgy komponáljuk meg, hogy több jelenet kerüljön a képre több rétegben. A jelenetek közül nem kell mindnek élesnek lennie. Jó példa lehet Andreas Herzau, aki moszkvai munkái közben gyakran játszik azzal, hogy olyan képeket készí­t, amelyeken egész nagy felületeket komponál szándékosan életlenre. Korábban, már az ötvenes években is volt rá példa, hogy egy fotós mesterien játszott a többrétegű kompozí­ciókkal – gondoljunk csak Saul Leiterre, aki szinte költői módon, az embereket esőcseppes ablaküvegeken keresztül fotózta, és úgy űnik, képi szinten szinte eggyé olvadt velük. A többrétegű képeket általában hosszasan nézegethetjük, s lehet, hogy még ilyen hosszas szemlélődés után sem jut el hozzánk az összes mondanivaló. Utalásokat tartalmaznak, s cseppet sem szájbarágósak. Ez annyit jelent, hogy sokáig erős képek maradnak. és éppen ez tesz egy képet nagyon értékessé: ha még hónapok vagy évek múltán is ugyanolyan érdeklődést vált ki belőlünk, mint az első pillanatban, mikor először találkoztunk vele. Vannak azonban prózaibb okai is, amiért érdemes egy képet többrétegűre komponálni. Ezzel a módszerrel a fotóriporterek egy-egy eseményt érzékletesebben tudnak ábrázolni, hiszen a képen az eseményeknek nem csak egy dimenziójuk jelenik meg.
A gyakorlatban nem mindig egyszerű többjelentésű, többrétegű képeket készí­teni úgy, hogy közben a kompozí­ció is jól sikerüljön. Különösen akkor kell nagyon ébernek lennünk, ha mozgó témáról van szó, hiszen akkor úgy kell elkészí­tenünk a többrétegű képet, hogy mozgás közben kerüljön minden képelem a megfelelő helyre. éppen ez jelent azonban kihí­vást, és éppen ezért javaslom, hogy bátran próbáljuk ki magunkat ebben is, és gyakoroljuk a módszert! A fotózás megköveteli tőlünk, hogy százszázalékosan jelen legyünk, hiszen talán nincs is még egy olyan médium, amely ennyire a pillanat egyetlen töredékére koncentrálna. és éppen erre a műfajra, amely az összpontosí­tás legmagasabb szintjét követeli, a legjobb gyakorlat, ha egy mozgó, élettel teli nagyvárosban kí­sérletezünk.

Keresse a teljes cikket a Digitális Fotó szeptember-októberi számában!