Nikon 24/7 fotópályázat 2014ű

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Nikon harmadszorra indí­totta el nagysikerű hazai fotópályázatát a Nikon 24/7-et. A verseny ezúttal is a márka Facebook oldalain zajlik egy alkalmazáson keresztül, ahol a verseny 3 hete alatt a pályázók letölthetik a feladatul kapott témákat, és feltölthetik a nevezendő fotókat.

A korábbi évekhez képest annyi változás történt, hogy idén a pályázók eldönthetik, hogy profi vagy amatőr kategóriában indulnak el. A profi kategória fődí­ja egy AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED objektí­v, az amatőr kategória fődí­ja pedig egy Nikon COOLPIX P340-es fényképezőgép, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije í­tél oda.

A verseny lényege idén sem változott: a jelentkezőknek 3 hét alatt összesen 3 lehetőségük van arra, hogy teljesí­tsék a heti feladatokat, azaz fotókat töltsenek fel a 7 megadott témában. A pályázók minden hétfőn 10 órakor ismerkedhetnek meg a heti kihí­vással, a versenybe bármikor be lehet kapcsolódni, a fotók feltöltési határideje azonban nem változik, vagyis aki később csatlakozik, kevesebb idővel számolhat. Aki legalább egyszer időre teljesí­tette a feladatokat, azaz 168 órán belül feltöltötte 7 téma 7 fotóját, már esélyes a főnyereményre. A megmérettetésre kizárólag friss, tehát a verseny ideje alatt készült nagyfelbontású fotókat várnak. A pályázaton csak fényképezőgéppel készí­tett alkotásokkal lehet részt venni.
Arra vonatkozóan nincs megkötés, hogy ki milyen kategóriában indulhat, de a DSLR fényképezőgéppel fotózóknak célszerű a profi, mí­g a kompakt vagy cserélhető objektí­ves gépekkel pedig az amatőr kategóriában versenyezni. A két kategória eltérő nehézségű feladatokkal és más-más nyereménnyel várja a nevezőket.
A profi kategória fődí­ja egy AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED objektí­v, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije í­tél oda. Tagjai: Baricz Katalin fotográfus, érdemes művész és Imre Tamás fotóművész.
Az amatőr kategória fődí­ja egy Nikon COOLPIX P340-es fényképezőgép, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije í­tél oda. Tagjai: Mészáros Zsuzsanna a Nikon 24/7 fotópályázat kétszeres győztese és Kálló Péter fotográfus.
A dí­játadó, amelyen nemcsak a főnyeremény kerül átadásra, de a zsűri különdí­jait is kiosztják majd, november 5-én kerül megrendezésre.

A játékidőszakok pontos időpontjai:
1. játékidőszak: 2014.09.29. 10:00 órától 2014.10.06. 9:59 óráig
2. játékidőszak: 2014.10.06. 10:00 órától 2014.10.13. 9:59 óráig
3. játékidőszak: 2014.10.13. 10:00 órától 2014.10.20. 9:59 óráig
Zsűrizés és értékelés: 2014.10.06-tól 2014.10.26-ig
Eredményhirdetés és nyeremények átvétele: 2014.11.05.

Bővebb információ és nevezés:
https://www.facebook.com/nikon.hu/app_753423698005227

Share.

About Author

Admin