Farkas József legjobb sportfotói

2018-10-12 16:00
Kiállítás nyílt Farkas József Word Press-díjas sportfotós képeiből a Magyar Sport Házában, a legjobbakból pedig válogatást is közlünk oldalunkon.
Farkas József

1938. december 3.-án született Budapesten.
1955-től 1968-ig előbb a Vasas, majd az Újpesti Dózsa csapatában röplabdázott. Harminchatszor szerepelt a magyar röplabda válogatottban.
1967 novemberétől a Képes Sport című hetilap fotóriportere, majd hét évig a lap fotórovatának a vezetője volt. A Képes Sport megszűnése után, 1992 januárjától a Nemzeti Sport fotóriportereként dolgozott.
Sok világversenyen, köztük három olimpián és három labdarugó világbajnokságon fényképezett.
Sportképeivel számos díjat nyert. Az Ezüstgerely pályázat első díját háromszor nyerte el, 1973-ban pedig a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíjával jutalmazták. A World Press Photo nemzetközi pályázatán 1973-ban a Titel drámája című sorozatát bronzéremmel díjazták.
Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének.

 



100 m gátfutás (Európa Kupa, 1970)

Albert Flórián (Magyarország-Jugoszlávia, 1967)

Bicskei Bertalan, Budapesti Honvéd (1969)

Célfoto (Népszava Kupa, 1973)

Cselgáncs Európa Bajnokság (1971)

Földi Imre (Magyar Bajnokság, 1973)

Fatér Károly a Csepel kapusa gólt kap (1968)

Ferencváros-Cardiff City (1974)

Gergely Gábor (Európa bajnokság, 1982)

Katona Gábor (Magyar Bajnokság, 1987)

Kjell Johansson adogat (1973)

Machán Róbert (1970)

Newman (USA öttusa VB, 1979)

NSzK-Portugália (1985)

Sportlövő (1970)

Szabó Bence (Hungária Kupa, 1992)



Ujpesti Dózsa - Csepel röplabda bajnoki (1968)