Canon – Az Év Természetfotósa 2015

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal í­rta ki hazánk és a régió legrangosabb természetfotós pályázatát. A „Canon – Az év Természetfotósa 2015″ pályázat izgalmas versenyt hozott: a zsűri összesen több mint 3 400 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő dí­jakért az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett.

A dí­jakat 2015. november 3-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállí­tást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállí­tott, Az év természetfotói – Magyarország 2015 cí­mű kötetet is.

A zsűri döntése értelmében a „Canon – Az év Természetfotósa 2015″ pályázat fődí­ját, Az év Természetfotósa elismerést Máté Bence nyerte el. A nagyközönség által „láthatatlan madárfotósként” is ismert, világszerte sikert sikerre halmozó természetfotós immár ötödik alkalommal érdemelte ki ezt a rangos szakmai dí­jat. Az év Ifjú Természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetében az első, határon túli nagydí­jas. Az év Természetfotója cí­met Máté Bence „Lépéselőny” cí­mű képe nyerte.

Az idén 25 éves naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, rögtön a megalakulása után, első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését űzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok rendszeresen összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ennek szellemében hirdettük meg, immár 23. alkalommal, Az év Természetfotósa pályázatot, amely névadó támogatója idén a Canon.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes transzparencia jegyében – a világon elsőként – a naturArt vezette be azt a rendszert, amelyben a képek elbí­rálásának első két fordulója az internet teljes nyilvánossága előtt zajlik, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető az is, hogy melyik képre hány pontot ad a komoly szaktekintélyekből álló zsűri. Ezen túlmenően a hét értékelésből a legalacsonyabb és a legmagasabb pontszám ki is esik. Ennek a mérési rendszernek eredményeként egyre jobb és újszerűbb képek kellenek ahhoz, hogy a döntőbe kerülhessenek.
A pályázat utolsó fordulójába jutott 102 fotográfia látható azon a kiállí­táson, amely 2015. november 3-ától tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállí­táson. Ezek a fotók kerültek az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Az év természetfotói – Magyarország 2015 cí­mű kötetbe is, amelyet a pályázat dí­játadó ünnepségén – és egyben a kiállí­tás megnyitóján – mutattak be a közönségnek.

Az év Természetfotója
Lépéselőny
Máté Bence

A sötét és fagyos éjszakában különleges látvány tárult elém, amikor megvilágí­tottam a lesem előtti ví­zfelületet. Gémek, rókák és vidrák a fénnyel mit sem törődve élték aktí­v életüket, számomra ismert környezetben, ám ez idáig láthatatlanul. Tizenöt év alatt már sok száz napot töltöttem halászó gémek és kócsagok fotózásával, az idei télen a mesterséges megvilágí­tásnak köszönhetően mégis sikerült teljesen új képi világot alkotni. 47 napot és éjszakát fotóztam szünet nélkül, annyira magával ragadott az extrém fényviszonyokkal való képalkotás. Korábban sokat dolgoztam már vakufény mellett éjszaka, de ahhoz képest a folyamatos megvilágí­tás rengeteg új lehetőséget kí­nált. Hosszú expozí­ciós idő alatt a madarak mozgásukkal hozták létre a kompozí­ciót, minden egyes képet teljesen egyedivé téve ezzel.
Gépváz: Nikon D4s
Expozí­ciós adatok: ISO 100; zársebesség 8 s;
rekesz: f/11; gyújtótávolság 200 mm

Kategóriák:

Kezünkben a Föld
Párás ablak
1. dí­j és a Magyar Fotóművészek Szövetségének különdí­ja
Ritzel Zoltán
A felvétel egy tanya ablakában készült szeptemberben, egy esős reggelen. A balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) kopogtatására figyeltem fel, és azonnal a gépem után nyúltam…
Gépváz: Canon EOS 7D
Expozí­ciós adatok: ISO 400; zársebesség 1/200 s;
rekesz f/5,6; gyújtótávolság: 22 mm

A madarak viselkedése
Kacsaláb
1. dí­j és a naturArt Dr. Tildy Zoltán-különdí­j, valamint a Sakertour Team különdí­ja
Mánfai Bence
2015 tavaszán lehetőségem nyí­lt, hogy rendszeresen felkeressem a Pécstől délnyugatra fekvő halastavak környékét. Látogatásaim során megfigyelhettem a madarak mozgását, szokásait, és egy kisebb szigeten felállí­tottam saját készí­tésű fekvő-lessátramat, amelyet a tó végéből, mellcsizmában tudtam megközelí­teni. A több száz lesben töltött óra során a szokásostól kissé eltérő, érdekesebb jeleneteket megörökí­tő felvételek is készülhettek. Ezen a fotón egy táplálkozó szárcsa látható, amelyet hosszas próbálkozás után a ví­z alá bukás pillanatában sikerült lencsevégre kapnom.
Gépváz: Canon EOS 7D
Objektí­v: Canon EF 300mm f/2,8L IS USM (+ 1,4x)
Expozí­ciós adatok: ISO 400; zársebesség 1/2500 s; rekesz f/6,3; gyújtótávolság 420 mm
Egyéb eszközök: fekvő-lessátor

Az emlősök viselkedése
Tűzijáték
1. dí­j
Máté Bence

Az elmúlt négy év legszerencsésebb pillanatai voltak, amikor a vidramama előttem taní­tgatta halászni picinyeit. Olyannyira mesébe illő történet volt, hogy mozdulatról mozdulatra azokat a jeleneteket figyelhettem meg, mint amikor Karak taní­tja vadászni a kis Vukot. Az első héten a bébividrák még nem tudtak a ví­z alá merülni a gyenge izmaik és a bundájukban rekedt levegő miatt, de igen hamar eltanulták anyjuktól a halfogás mesterségét. Két héttel az első megjelenésüket követően már önállóan is zsákmányoltak. Ezt a fotózást kétéves előkészületi munka, lesépí­tés és kí­sérletezés előzte meg. A tervek szerint éjszakai madárfotózásra épült a rendszer, a vidrák csak bónuszként jelentek meg. Amikor végre minden összeállt, és egy hónapot a fotózásuknak szentelhettem, éppen akkor jelent meg először egy egész vidracsalád a lesem előtt. A képen látható folyamatos csí­kokat az állatok által levegőbe repí­tett ví­zcseppek lámpafénnyel való megvilágí­tása és a hosszú zársebesség okozta. Három vaku fénye segí­ti továbbá, hogy a vidrák élesek lehessenek, még 1/10 másodperces expozí­cióval is.
Gépváz: Canon EOS 1D X
Expozí­ciós adatok: ISO 1000; zársebesség 1/10 s;
rekesz f/8; gyújtótávolság 100 mm

Az állatok viselkedése
Csillogó szerelem
1. dí­j
Jakab Tibor
Esős, majd később napos délutánon találtam rá a párzó szúnyogfélékre az udvarunkon. Nyugodtak voltak, nem kellett kapkodnom a gép beállí­tásaival. Számomra ezek az apróságok is csodásak, még ha néha nem is tudom a nevüket…
Gépváz: Canon EOS 5D Mark III
Expozí­ciós adatok: ISO 100; zársebesség 1/1250; rekesz f/3,5;
gyújtótávolság 180 mm

 

íllatok és környezetük
A holló birodalma
1. dí­j
Palcsek István

A hollók egy életre választanak párt maguknak, és saját territóriumot tartanak. Ezt a területet – amely a megélhetésüket és a sikeres szaporodásukat is biztosí­tja – keményen védelmezik a fajtársaikkal szemben. A képen látható hollónak a Biharhegység festői tájai között van a birodalma, és hajnali első útja során semmi sem kerüli el a figyelmét.
Gépváz: Canon EOS 6D
Expozí­ciós adatok: ISO 160; zársebesség 1/640 s; rekesz f/5,6;
gyújtótávolság 105 mm

 

Az állatok szemtől szemben
Diadalí­v
1. dí­j
Máté Bence

Egymás kondí­cióját felmérve nyújtják magasba nyakukat a nagy kócsagok, mielőtt igazi küzdelemre kerülne sor. Gyakran megfigyelhető a madárvilágban, hogy a saját fajtársaikkal szemben agresszí­vabbak a madarak, mint más fajokkal. A kócsagok kecses mozdulatait inkább csak fenyegetőzés követi, és ritkán csapnak össze igazán. Ezt a jelenetet sok száz alkalommal fényképeztem már, de a szűk képkivágás és a kis mélységélesség miatt az igazán tökéletes fotó csak többéves próbálkozás után sikerült.
Gépváz: Canon EOS 1D X
Expozí­ciós adatok: ISO 2500; zársebesség 1/2500 s;
rekesz f/4; gyújtótávolság 200 mm

Növények és gombák
Fagyos tavasz
1. dí­j
Márki Levente
A kép január első napjaiban készült. A szeszélyes időjárás előcsalogatta a mocsári gólyahí­rt, amelyet a visszatérő hideg jégbe zárt.
Gépváz: Nikon D810
Objektí­v: Nikon 50 mm F/1.8G
Expozí­ciós adatok: ISO 64; zársebesség 1/60 s;
rekesz f/8; gyújtótávolság 50 mm

Kompozí­ció, forma és kí­sérletezés
Jéglabirintus
1. dí­j
Haarberg Orsolya

2014 januárja nagyon különleges volt a Lofoten-szigeteken. A hőmérséklet heteken keresztül 0 oC alatt maradt, és nem volt csapadék. A tavakon vastag jégkéreg nőtt, még a tenger közvetlen közelében is – az átlátszó jég alatt dermedt hallgatásba burkolózott a tavak mélye. Ennek a tónak a felületén gyönyörű mintázatba töredezett a jég, ami a partján emelkedő függőleges sziklafal tetejéről látszott a legjobban. Két héten keresztül mindennap felmásztam erre a hegycsúcsra, hogy lássam, hogyan változik a jég mintázata. Január végén a nap már elég magasan járt az égen ahhoz (karácsony táján egy hónapig nem emelkedik a horizont fölé), hogy déltájban alacsony szögből megvilágí­tsa a jég felszí­nét. Ekkor kértem meg a páromat, hogy menjen rá a jégre (biztonságos volt!) – egyedül ez adhatott viszonyí­tási alapot a jég elképesztő mintázatához.
Gépváz: Nikon D800E
Objektí­v: Nikon 2.8/80-200mm
Expozí­ciós adatok: ISO 400; zársebesség 1/400 s;
rekesz f/5,6; gyújtótávolság 200 mm

Tájak
élet a dűnén
1. dí­j
Laki Zoltán

Az amerikai Death Valley Nemzeti Park a földkerekség egyik legmelegebb része, és már sokan vesztették ott az életüket, mert nem vették számí­tásba a hőség okozta kiszáradást. Ennek a területnek van egy része, ahol sivatagi homokdűnék találhatók. Bár a hely maga igen száraz, azért a növények bizonyos fajtái mégis megtelepszenek a lankákon. A fotómon is egy ilyen bokorszerű növény látható a reggeli, szép fényekben.
Gépváz: Canon EOS 1D Mark IV
Expozí­ciós adatok: ISO 100; zársebesség 1/4 s;
rekesz f/16; gyújtótávolság 238 mm

élet a ví­zfelszí­n alatt
Sügér és muréna
1. dí­j
Előd László
Dahabban a Lighthouse nevű merülőhelyen kétféle terület található: a szokásos korallokkal telí­tett és a szemétdombnak nevezett, füves és az emberek által bedobált, behordott hulladékkal szennyezett rész. Persze én általában inkább az utóbbit választottam, mert sokkal érdekesebb dolgokat lehetett találni. Néha a szemnek kevésbé tetsző helyen vannak az igazán jó témák! Ez a felvétel egy autógumi belsejéből kikandikáló sügér és muréna barátságáról szól. Tudtam, hogy több kis szürke muréna is lakik ott, ezért ahányszor arra úsztam, mindig megvizsgáltam, hogy épp nézelődik-e valamelyik, meg lehet-e csí­pni egy jó felvételt. Nagyjából a tizedik alkalom lehetett, amikor a muréna mellett néhány másodpercre kidugta a fejét a képen látható sügér.
Gépváz: Nikon D200
Expozí­ciós adatok: ISO 200; zársebesség 1/250 s;
rekesz f/29; gyújtótávolság 105 mm

Napnyugtától napkeltéig
A Hold árnyéka
1. dí­j
Gergely József
Nyár végén a seregélyek óriási csapatai éjszakáztak a hódegyházi halastó nádasában, de előtte még megpihentek a tóparti fákon. Akkor készült a felvétel, amikor a seregélyek egyik ágról a másikra röpködve átszálltak a telihold korongja előtt.
Gépváz: Nikon D800
Gépváz: Nikon D7100
Expozí­ciós adatok: ISO 400; zársebesség 1/500 s;
rekesz f/5; gyújtótávolság 320 mm

Fekete-fehér természetfotók
ébredő Nap, szunnyadó Hold
1. dí­j
Lang Nándor
Azokat a fekete-fehér képeket kedvelem, amelyeken a világossötét hányad hangsúlyos, legalább 1:9 arányú. Ilyen hangulatú havas tájképet szerettem volna készí­teni 2014-ben, az Osztrák-Alpokban. A tervem az volt, hogy egy fagyos januári éjszakán lefotózom a szél által felkapott, hegycsúcsot borí­tó havat, miközben átvilágí­tja a holdfény. Hajnalig vártam. Az ég felhősödött, a hold lemenőben volt, í­gy egyre távolabb kerültem az elképzelt látványtól. Már majdnem feladtam, amikor az ég teteje kitisztult, és a felkelő nap első sugarai pár percre megvilágí­tották a csúcsokat. A látvány lenyűgöző volt, és az elkészült kép izgalmasabb lett, mint amit eredetileg elképzeltem.
Gépváz: EOS 5D Mark II
Expozí­ciós adatok: ISO 100; zársebesség 1/25 s; rekesz f/16

GDF SUEZ – A természet energiái
Go.afoss, az istenek ví­zesése
1. dí­j
Haarberg Orsolya
A Go.afoss Izland egyik legszebb ví­zesése, ráadásul könnyen megközelí­thető, mert közvetlenül a főút mellett található, a sziget északi részén. Nevét a legenda szerint annak köszönheti, hogy a kereszténység felvételekor az izlandi nép úgy szabadult meg pogány isteneitől, hogy vallási vezetőjük a folyó örvénylő vizébe vetette őket.
Gépváz: Nikon D700
Expozí­ciós adatok: ISO 100; zársebesség 3 s;
rekesz f/16; gyújtótávolság 38 mm

Ifjúsági kategória
Pöttyön pók
1. dí­j
Szekeres Levente
Egy tiszta éjszakán csillagokat fotózni indultam, és útközben vettem észre ezt a pókot. Ahogy világí­tottam a kis lámpámmal, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a pók hátterét világí­tanám meg – í­gy készült el ez a fotó.
Gépváz: Canon EOS 7D
Expozí­ciós adatok: ISO 500; zársebesség 1/50 s;
rekesz f/4; gyújtótávolság 10 mm

Csendben
Az Uniqball Kft. különdí­ja
Pálhegyi Simeon

Ezt a képet egy általam készí­tett fácánlesből fotóztam egy januári reggelen. Az akkor uralkodó szí­nek nagyon jól passzoltak a kinn pózoló fácántyúkhoz.
Gépváz: Nikon D80
Expozí­ciós adatok: ISO 640; zársebesség 1/200 s;
rekesz f5,6

Share.

About Author

Admin

Comments are closed.