tipa


A Digitális Fotó Magazin a
TIPA magyarországi tagja.
www.tipa.com

keresés

BEJELENTKEZÉS

Felhasználó név:
Jelszó:

Hirdetés

FACEBOOK


Minden amit tudni akartál a színekről 2.

Létrehozva: 2015.05.12  10:33   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés
Háromrészes sorozatunk második részében az úgynevezett kevert színekkel - rózsaszín, ibolya, narancssárga, barna és türkiz - foglakozunk behatóbban.
Keresd színkompozícióval foglalkozó sorozatunkat a Digitális Fotó Magazin 2015-ös számaiban:
2015/1: Mit üzennek a színek?
2015/2: Színkontrasztok
2015/3: Színharmóniák
2015/4: Telítetlen színek (még nem jelent meg)
A sorozat tömören, közérthetően, jól használhatóan foglalja össze a színkompozíció alapjait. Minden részben házi feladat, a legjobb beküldött képek megjelennek a magazinban!
Ezek a tónusok egytől egyig kettő vagy több szín keverésével keletkeznek. Intenzitásuk változó, és színárnyalatok sokaságát képesek produkálni. A kevert színek közül a rózsaszín a legnépszerűbb; őt sorrendben az ibolya, a türkiz, a narancssárga, majd a barna követi.

Rózsaszín, az elragadó
A romantika, a gyengédség, a fiatalság, az ártatlan szerelem, a tavasz, a naivitás, az optimizmus és az egészség színe. Ugyanakkor a rózsaszín lehet nyálas, szirupos és giccses is. A „kényelmes" rózsaszín megnyugtat, érzékennyé tesz, biztonságérzetet ad, illetve melegséget és közelséget sugároz. Azok az emberek, akik a rózsaszínt szeretik, kedvesnek és gyengédnek érzik magukat, és leginkább biztonságra, törődésre vágynak. Az ilyen emberekről általános vélekedés, hogy kissé hajlanak a giccses dolgok felé. Ezzel ellentétben a pink színárnyalatot kedvelők laza egyéniségek, és nyitottak mindenféle új divatirányzatra. A rózsaszín úgy viszonyul a pinkhez, mint a Barbie baba Paris Hiltonhoz.


Tudta a tisztelt olvasó, hogy a kisfiúkat egészen a múlt század húszas éveiig rózsaszínbe öltöztették? A nemek és a színek közötti viszony tehát pontosan fordítva működött, mint manapság. Mivel a piros szín, mint a vágy, a vér, a harc és a szerelem színe, férfias árnyalatnak számított, ezért a „kis pirost", azaz a rózsaszínt, a fiúcskákhoz társították. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a kék a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária színe, így a „kis kék", azaz a világoskék pedig a kislányokhoz illett. Csak az I. világháború után következett be a fordulat ezen a téren, egyfelől az általános színellenesség miatt, másrészt pedig azért, mert a kék szín a „dolgozó világ" szimbóluma lett. (Lásd: tengerészek egyenruhája és a kék munkásruhák.) A kisfiúkat pedig erre az életre kellett már legifjabb korukban is felkészíteni, ezért aztán kékbe öltöztették őket. A kislányoknak meg maradt a rózsaszín, mint a kék hagyományos kontrasztszíne.
A két világháború közötti Németországban a homoszexuálisok és a leszbikusok szimbolikus színének a lilát tekintették. Mint a kék és a rózsaszín keverésével létrejött szín, utalt mintegy a „harmadik nemre." A nemzetiszocialisták mély megvetésük jeléül feje tetejére állított rózsaszín háromszöggel (mint a férfiatlanság színével) bélyegezték meg a homoszexuális mivoltuk miatt koncentrációs táborokba zárt embereket. A rendőrségen számon tartott homoszexuális bűnözők aktáit rózsaszín listáknak nevezték. Ez a kifejezetten negatív asszociáció (azaz, hogy aki homoszexuális, az egyben bűnöző is) az idők folyamán megszűnt.
A rózsaszín a gazdasági életben is megtalálta a helyét - a Deutsche Telekomot az 1990-es kiválása óta a „rózsaszín óriásként" ismerjük. A T-Mobile világos rózsaszín dizájnját időközben már Amerikában is jól ismerik - bár a cég hivatalos álláspontja szerint ez inkább bíbor árnyalat. Ugyanakkor a rózsaszínnek társadalmi vetülete is ismeretes - gondoljunk csak arra, hogy a mellrák elleni küzdelem, illetve a betegséget megelőző szűrővizsgálatok fontosságára rózsaszín szalaggal hívják fel a figyelmet. A Giro d'Italia kerékpáros körversenyen az összetettben vezető versenyzőt 1931 óta a rózsaszín trikó illeti meg. (Persze az én személyes legkedvencebb rózsaszínű hősöm örökre a Rózsaszín Párduc marad...)

A titokzatos ibolyaszín
Az enyhe lilától egészen a sötétebb bíbor árnyalatig terjedő ibolyaszín érzelmi skálája legalább olyan széles, mint különféle lehetséges tónusai. Így ehhez a színhez társítják az egészséges érvényesülési képességet, a kizárólagos pozitív gondolkodásmódot, az introvertált személyiséget, illetve a művészi kreativitást. Gyógyító erővel bíró, spirituális árnyalat, ám ugyanakkor az egoista, önző, antiszociális, egyénieskedő, depresszív, félénk; kisebbségi komplexusokkal, álmatlansággal és valamilyen függőséggel küzdő emberek színeként is számon tartják. Tónusától függően közelinek vagy hűvösen távolságtartónak, nyugtalanítónak vagy vonzónak, izgatónak vagy felzaklatónak érezzük. Valamiféle misztikusság, mágia is körüllengi. A fény és az árnyék, illetőleg az élet és a halál közötti átmenet szimbóluma. S végül, de nem utolsósorban: az ibolyaszín a vágy, a ledérség és a homoszexualitás színe is.
A XVIII. század közepéig a bíbor volt az egyik legdrágább színezőanyag. Éppen ezért csakis a nemesség és az egyházi méltóságok tagjai engedhették meg maguknak az ilyen árnyalatú ruhadarabokat. 1865-ban William Henry Perkin véletlenül, kinin készítése közben állította elő az első mesterséges festéket (mályva), amelyet nevéről Perkin-lilának kereszteltek el. Ez a színezőanyag forradalmasította a divatvilágot, mivel gyakorlatilag tetszés szerint elő lehetett állítani, és így a divatot már nem a rendelkezésre álló anyag, hanem a vevők ízlése és kívánalmai szabhatták meg. Ám a véletlen találmány még ennél is többel gazdagította az emberiséget. Az orvostudományban ugyanis sejtfestéshez alkalmazták, hogy nagyobb hatékonysággal legyenek képesek analizálni a mikroszkóp alá helyezett szövetmintákat. Ez tette lehetővé Robert Kochnak, hogy felfedezze - többek között - a tuberkolózis baktériumot. Ám nem csupán a diagnosztikában van szerepe, mivel a lilás jódot fertőtlenítőszerként is alkalmazzák. Az ibolyaszín a mai napig fontos része a DNS-festésre használt színezőanyagnak.
Miközben az ibolyaszín a társadalomban sokáig kissé vénkisasszonyosnak számított (túl öreg a rózsaszínhez, ám a reményt még nem adta fel, hogy férjet találjon...), manapság már az extravagancia és a divatosság jelképe. Az ibolyaszín garantáltan mindenkinek feltűnik! A katolikus egyházban a lila a püspökök színe, továbbá a liturgikus szertartások sorában az advent és a böjti időszak jelképe. Az elmélkedés, a bűnbánat és a megtérés szimbóluma. Az evangélistáknál ez a szín az egész egyházra jellemző, és általában elmondható, hogy az ibolyaszín megfeleltethető a teológiával. A lila és a bíbor valamely végességet is rejt magában. A friss rózsaszín helyett inkább a minden fényt elnyelő szín irányába orientálódik. Ez talán az egyik oka annak, hogy miért viszonyul sok ember ellentmondásosan, illetőleg közönyösen ehhez a színhez. Ráadásul ez a tónus két, egymással szöges ellentétben lévő érzelmi komponenst egyesít magában: az aktív, előrehaladó, szenvedélyes vöröst (a Yang, azaz a felemelő elemet), illetve a passzív, visszafogott, hideg kéket (a Yin, azaz a leszálló elemet.) A vörös és a kék szín keveredéséből keletkező ibolyaszín tehát se meleg, se hideg. Ezen két szín határánál találkozik a föld az éggel, a szenvedély a szellemmel, az izgalom és a nyugalom. Talán ezért ruházzák fel a lilát a rejtélyes, titokzatos, misztikus, mágikus és erotikus vonzerővel. A gazdaság területén a lila színt a Milka birtokolja. Mindenki ismeri a lila tehenet, amely a történelem egyik legsikeresebb reklámfogása.

Narancssárga: amit senki sem szeret
A barnát leszámítva a narancssárga az a színárnyalat, amely nem örvend túl nagy népszerűségnek. Nem azért, mintha ellenszenves lenne, pusztán kevésbé szeretjük. Narancssárga környezetben izgatottnak érezzük magunkat. Felszabadítja a szellemet, növeli az étvágyat, és száműzi a melankolikus és depresszív gondolatokat, érzelmeket. Anélkül ösztönöz, hogy mélyen felizgatna. Melegséget áraszt, megnyugtat, és felszabadítja a szellemi gátakat. Segíti a kreativitást, új ötletekre inspirál. Csakhogy a narancssárga egyúttal a dölyfös és destruktív magatartás színe is. Türelmetlen, átgondolatlan, élvhajhász, nem képes alkalmazkodni. Magányos, mert csak önmagát szereti; magatartása érdektelen, gyenge, félénk, rossz az étvágya, felszínes. Ezekkel ellentétben viszont megértő is, árad belőle az életkedv, az erotika; feltűnést kelt, avagy éppen vészjeleket ad.
Történelmileg szemlélve, a narancssárgának a XIX. század végéig nemigen tulajdonítottak jelentőséget. Pusztán a sárga vagy a piros szín piszkos származékának tekintették. A modern művészeti irányzatok megjelentével viszont már helyet követelt magának a társadalomban és természetesen a művészetben is. A narancssárga többek között a műanyagkorszak meghatározó színévé vált, egészen addig, amíg a színezékek erősen mérgező adalékanyagai ennek véget nem vetettek. Ám a narancssárga továbbra is az olcsóság, a divatosság színe, de már nem a modern művészeté. Hivalkodó, extrovertált és rikító. Persze nem csupán negatív tulajdonságok köthetőek a narancssárga színhez: az élvezet, a közvetlenség, a szórakozás és az energia is narancssárga. Mint veszélyre figyelmeztető szín, megóv a túlzott magabiztosságtól és könnyelműségtől, akár lámpa, akár láthatósági mellény formájában. A kevert színek között a legvilágosabb - éppen ezért ez a tónus hívja fel magára leginkább a figyelmet.
A buddhizmus tanai szerint a narancssárga a megvilágosodás színe. A megvilágosodás szimbóluma gyakran az aranyhal - mely állat köztudottan szintén narancssárgás színben pompázik. A narancs a Krisna-tudatú hívők színe is, de más indiai istenségeket is rendszeresen ábrázolnak ilyen színű bőrrel. A hinduista és a buddhista szerzetesek ruhája szintén narancssárga, miként ezekben a vallásokban ez az ég, a bátorság és az áldozatvállalás színe is.
A vallási szféráktól a politika világába térve szintén megtalálhatjuk a narancssárgát - gondoljunk csak Hollandia nemzeti színére. Az „oranje" (narancs) szó a holland királyi házra, az orániaiakra vezethető vissza. A narancssárga a protestánsok színe a „katolikus zöld" elleni harcban. Írország nemzeti színei (zöld-fehér-narancs) pontosan ezt szimbolizálják - a fehér a vallási irányzatok közötti megbékélést hivatott jelképezni. Korunk külhoni politikájában többek között az ukrán Viktor Juscsenkóhoz köthető „narancssárga forradalmat" említhetjük. Osztrák oldalon, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt narancssárgája inkább a szín negatív tulajdonságait hangsúlyozza.

Az ellenszenves barna
A színek népszerűségi rangsorának utolsó helyén a barna kullog. Ezt a színt utasítjuk el a leggyakrabban. Egy felmérés kérdésére válaszolva, a megkérdezett nők mindössze két százaléka, míg a férfiaknak alig egy százaléka felelte azt, hogy a kedvenc színe a barna. Ez az adat különösen megdöbbentő annak fényében, hogy mind a női divatot, mind a lakberendezés szakterületét évek óta a meleg földszínek határozzák meg. A barna, mint a természet egyik alapszíne, egyben a növekedés és a termékenység árnyalata is - így ősidőktől fogva nőies színnek számít. A barna, illetve a lebarnult bőr korszaktól függően erotikus; vagy éppen az egészség, illetve az anyagi jólét szimbóluma.

A fentebb részletezett pozitív tulajdonságai ellenére, színárnyalattól függően koszosnak, földhöz ragadtnak, fárasztónak, fénytelennek, merevnek érezhetjük a barnát. Persze lehet édes is, ha éppen a csokoládéra vagy a kólára gondolunk, de az élvezeti cikkek közül a kávé és a dohány is barna. A kakaó, a kenyér, továbbá mindenféle más, ropogós, sütött étel is „barnás melegséggel" tölthet el bennünket. Ám akkor vajon miért nem „ízlik" nekünk mégsem annyira a barna szín? A klasszikus színtan zsinórmértékeit követve egyáltalán nem olyan könnyű definiálnunk ezt az árnyalatot, mint például a sárgát, a kéket vagy éppen a pirosat. Ráadásként nincs barna fény (ellentétben a többi színnel), illetve a szivárványban sem találkozhatunk barnával - tehát ebből a szempontból igen különleges szerepet tölt be a színek világában. Ennek ellenére még az sem teszi túlságosan közkedveltté, hogy a barnát a szent szerelem és a kényelem színeként is számon tartják. Ehhez túlságosan magas a hozzá kapcsolódó negatív asszociációk száma, mivel a barna a butasághoz, a szegénységhez, a rothadáshoz, az öregséghez, a romlottsághoz és a múlandósághoz is köthető. Elnyomja a kreativitást, és kedvezőtlenül befolyásolja a szellemi állapotot.
A legelső szerzetesek még festetlen csuhát viseltek, ám később egységesen színezni kezdték őket. Így vált a barna és a szürke a különféle szerzetesrendekben általánosan használt színné. A ferenceseket például barna barátoknak is nevezték. A színek erejéről való önkéntes lemondás miatt a barna egyben az alázatosság színe is.
A barna a politikában a történelem egyik - ha nem a legsötétebb - korszakát fémjelezte. A fasiszta rezsim színeként hátborzongató karriert futott be. 1925. február 27-én, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP), illetve a rohamosztag (SA) újraszervezése idején kikiáltották a párt hivatalos színének. Akkoriban a barna nem volt olyan szokatlan tónus a politikában, mint ma, mivel ez a szín a férfidivatban mindennaposnak számított. A barna normális, alkalmazkodó szín volt, ami megkönnyítette az NSDAP szimpatizánsainak, hogy külsőségekben is könnyen illeszkedjenek a párthoz. A párttagok az akkoriban divatos barna öltönyökhöz ráadásként még barna ingeket is hordtak. Ezek az idők tették tehát a barnát a leginkább ellenszenves színné, mivel a halállal és a tömeges népirtással került összefüggésbe.

Türkiz, a hideg elegancia
Zöld és kék additív keverésével állítható elő a türkiz szín, amelynek neve az ismert féldrágakő sajátos árnyalatából származik. Minden szín közül ez a leghidegebb. A türkiztulajdonságok a következők: fölényesség, sebezhetőség, betegségekre való hajlamosság. Élcelődő, árad belőle a maró gúny; mások kárára viccelő, szenvtelen. Hajlamos arra, hogy a társadalom kirekesztettjévé váljon, gyakorta kellemetlen viselkedése miatt. Kineveti, lenézi a butaságot, inkább fölényeskedésre hajlamos. Intelligenciája ellenére ritkán cselekszik az „okos enged - szamár szenved" közmondás szellemében. Pozitív tulajdonságai közé tartozik a kifinomult szóbeli kommunikációs képesség. Szarkasztikus, ironikus; ha kell kiszámítható, és kínosan pontos. Akaratos, hajthatatlan, álmodozó, könnyen teremt kapcsolatokat, kedveli az önkifejezés bármilyen formáját (tehát például jó színész), továbbá szeret mindig különösen fontos szerepben tetszelegni.


További negatív tulajdonságai között tartjuk számon azt, hogy szóhasználatával nem mindig képes alkalmazkodni az adott közeg nyelvi stílusához, és nincs bátorsága ahhoz, hogy valóban önmaga legyen. Emellett árulkodós, hajlamos az önámításra, skizofréniára, depresszióra, és gyakran kreál légből kapott, hamis dolgokat. Azok az emberek, akik a türkizt szeretik, vonzódnak a különleges, az extravagáns történésekhez, tevékenységekhez. Eredetiek és fantáziadúsak. A látszólagos magabiztosságuk mögött ugyanakkor gyakran elégedetlenség és idegesség húzódik.

A sorozat első részében: A sokoldalú sárga, a csábító piros, az unalmas kék, és a zöld, ami egyensúly színe.

Hamarosan:
A sorozat harmadik részében: A fehér, a fekete, az arany, az ezüst és a réz.

Keresd színkompozícióval foglalkozó sorozatunkat a Digitális Fotó Magazin 2015-ös számaiban!


Cimkék:

színek





Hozzászólások

Nincs hozzászólás