Fujifilm GFX 100 teszt

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

100 megapixeles felbontás, topkategóriás elektronikus kereső, jó autofókusz, ütőképes videómód, egyszerű használat. Mindez egy nagyobb DSLR méretében és a korábbi hasonló kamerákhoz képest harmadáron. Sikergyanús összeállítás.


A Fujifilm alighanem a legsokoldalúbb középformátumú kamerát készítette el a GFX 100-zal. A kamerát először a 2018-as Photokinán mutatták meg, a hivatalos bejelentésre idén májusban került sor, az azonban már jóval korábban tudható volt, hogy a Fujifilm nem áll meg 50 megapixelnél. A GFX 50S és 50R modellek nagyon sok újdonságot hoztak. Többek között sokak számára tették elérhetővé a középformátumú fotózást, akár a méretet és az ergonómiát, akár az anyagiakat nézve. Az 50 megapixel környéki felbontás azonban elérhető a full-frame világban is. Persze a Fujifilm által alkalmazott „kis”, avagy cropos középformátumú szenzor és a remek objektívek is érzékelhető pluszt adnak egy full-frame rendszerrel szemben, az igazán nagy ugrás mégis most jött el. Nemcsak azért, mert a GFX 100 sokkal könnyebben és gördülékenyebben használható, mint bármi más, amit eddig 100 megapixeles felbontással lehetett kapni, hanem azért is, mert elsőként tartalmaz szenzormozgatásos stabilizátort a kategóriában, és elsőként ad ütőképes autofókuszt is. Éppen ezért olyan fotósok előtt is megnyithatja az utat a jobb képminőség felé, akiknek eddig valamilyen szempontból nem volt alternatíva a középformátum. Már csak azért is, mert a kamera 3,9 millió forintos ára messze belül esik mindenen, amit eddig hasonló felbontással valaha is kínáltak.

Fotózás közben

A GFX 100 legfontosabb kérdése, hogy milyen érzés kézbe venni és fotózni vele. Ez lehet ugyanis a legvonzóbb dolog benne, már ha azt nézzük, hogy eddig milyen eszközökkel lehetett 100 megapixeles képeket készíteni, azok hogy álltak a kézben, és mennyire voltak kényelmesek. A korábbi GFX kamerákhoz hasonlóan itt is az alapvetően a full-frame szenzoros világban bevált kezelési megoldásokat találjuk, azonban profi gép lévén, nem várhatjuk, hogy a dobozból kivéve egyből mindent flottul fogunk tudni használni. Ennél sokkal komplexebb az egész rendszer. El kell telnie egy kis időnek, míg mindent a magunk kedve szerint beállítunk, az Fn gombok működésétől kezdve a visszajátszási beállításokon át a képernyőkig. Néhány helyen kis bizonytalanságot is éreztem, mintha a tervezéskor nem mertek volna a mérnökök egy-egy funkciót határozottan elhelyezni a vázon, inkább tettek néhány gombot ide is és oda is, nem tudva pontosan, hogy a felhasználók mire is fogják majd azokat használni. Azonban még ezekkel együtt is sokkal-sokkal kényelmesebb a GFX 100-zal való fotózás, mint a korábbi középformátumú kamerákkal. Ide értve a Phase One vagy a Hasselblad nagyobb szenzoros, cserélhető hátfalas gépeit és a Hasselblad X1D kameráját is. A hátoldali joystick sokrétű és jól használható, az AF-mezők elhelyezésére az érintőképernyő is alkalmazható, akár akkor is, ha épp a megjelenítés ki van rajta kapcsolva, mert a keresőt használjuk. A hajtogatható LCD állványos és kézi fotózásnál is jól jön, a megnövelt felbontású keresőhöz pedig igénybe vehető az opcionális dönthető-forgatható adapter, amely a GFX 50S-sel jelent meg. A kereső felbontása egyébként egy jelentős ugrással növekedett 5,76 millió pixelre, ami jelenleg az iparági csúcs. Nagyon sokat ad hozzá a kezelési kényelemhez a gyorsaság, azaz a kategóriában egyedülálló 5 kép/s-os sorozatfelvétel és a remek reakcióidő. Képkészítés közben egyedül a kereső kitakarási ideje, azaz a black out time emlékeztet arra, hogy itt bizony egy jó nagy szenzorból kell jó sok megapixelt kiolvasni, mire újra visszakaphatjuk a keresőképet. Azonban ez is csak a full-frame kamerákhoz viszonyítva sok, a középformátumúakhoz nézve kifejezetten kevés. Pontosan ugyanez a helyzet a feléledési idővel is. A másik kulcsfunkció az autofókusz. Most először találkozunk szenzorra integrált fázisdetektoros rendszerrel ilyen nagy szenzoron. Ez azt jelenti, hogy kevés fényben is megbízható az élességállítás, hosszadalmas keresgélés szinte soha sincs. Választhatunk 117 és 425 pontos üzemmódok között, van arc- és szemkövető megoldás, ami bár nem éri el az iparági csúcsot, kifejezetten használható. Az AF-opciók között megtaláljuk a korábbról már ismert követő-finombeállítási lehetőségeket, ahol három paraméter segítségével személyre szabhatjuk a követő algoritmus érzékenységét. A követő rendszer sokkal jobb, mint bármi, amivel a középformátumú kategóriában eddig találkoztunk, de természetesen elmarad a jelenlegi sportfotós kamerák teljesítménye mögött. Ezen azonban nem kell csodálkozni, ez nem sportfotós kamera, nem feladata ebben a kérdésben felülmúlni, mondjuk, egy Nikon D5-öt. Egyszeres módban a pontosság kifogástalan, a beállítás sebessége azonban nagyban függ az alkalmazott objektívtől. Itt egyébként is nagyobb lencsetömeget kell mozgatni, mint a kisebb szenzoros kameráknál. Végeredményképp az autofókusz tökéletesen és pontosan oldja meg az élességállítás feladatát a legtöbb felvételi helyzetben, és ez a legfontosabb.

A teljes cikket keresd a Digitális Fotó Magazin 2019. szeptember-októberi lapszámában!

Share.

About Author

Szita Péter