tipa


A Digitális Fotó Magazin a
TIPA magyarországi tagja.
www.tipa.com

keresés

BEJELENTKEZÉS

Felhasználó név:
Jelszó:

Hirdetés

FACEBOOK


Elemzés: A tükör halála

Létrehozva: 2015.03.04  09:30   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés
Egészen az elmúlt évekig az igényes amatőrök és a profik kizárólag tükörreflexes fényképezőgépeket használtak, ma azonban már több kérdést vet fel a mozgó tükör, mint amennyire választ ad. Miért került 80 évvel ezelőtt a tükör a kamrákba, és miért fog hamarosan végképp eltűnni onnan?
Még ma is sokfelől hallom, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére az igazi fényképezőgép csakis a tükörreflexes. A valóság ezzel szemben az, hogy ma már a legtöbb fényképezőgépnél a mozgó tükör sokkal inkább hátrányt jelent, mint előnyt. Nem véletlenül került azonban az 1930-as években a felcsapható tükör az első kisfilmes tükörreflexes gépekbe, és nem véletlenül járt be a tükörreflexes gépkonstrukció szinte páratlanul sikeres utat az elmúlt évtizedek során


A kereső problémája
Az első kisfilmes fényképezőgépekbe, az 1920-as évek közepétől gyártott Leicákba egyszerű távcsőkeresőt építettek, amely az objektív fölött egy kis ablakon látott ki a világra. Később ezt egészítették ki távmérővel, amely így hatékonyan segítette az élességállítást. A probléma azonban az volt, hogy a kereső csak egyetlen gyújtótávolságú objektívhez adott többé-kevésbé pontos kivágású nézőképet, így más objektív használatakor másik keresőre volt szükség, nagyobb gyújtótávolságú teléket, pláne közelfényképező objektívet pedig csak nagyon körülményesen lehetett használni. A megoldással a szintén német Ihagee Dresden cég állt elő 1933-ban. A Kine Exakta névre hallgató kamerájukba felhajtható tükröt építettek az objektív és a film közé, amely a felül elhelyezett mattüvegre vetítette a keresőképet, pontosan azt, amit az objektív is látott. Exponálás előtt a tükröt kézzel fel kellett hajtani, majd exponálás után vissza a helyére. A keresőt csak felülről lehetett nézni, képe oldalfordított volt, nagy fényben pedig alig lehetett látni benne valamit. A problémát 1949-re oldották meg a Zeiss-Ikon cégnél, a Contax S kamerájukba a mattüveg fölé egy üvegből készült penta-tetőél prizmát helyeztek, amely visszafordította a képet oldalhelyesre, majd néhány lencsén át a fényképezőgép hátulján elhelyezett keresőnyílásba vetítette. Az 1950-es évek közepére megoldották a tükör automatikus mozgatását is (Asahiflex II), az exponálógomb lenyomására így felcsapódott a tükör, a zár elvégezte az exponálást, majd visszacsapódott a tükör. Ezen az elven nyugszik mind a mai napig a tükörreflexes gépek alapkonstrukciója. A problémák azonban nem szűntek meg. Mivel a tükör miatt relatíve távol került egymástól az objektív és a film, nehézségekbe ütközött a nagylátószögű objektívek fejlesztése. Sokáig nem is készültek erős nagylátók a tükörreflexes kamerákhoz, egyes objektíveknek pedig annyira hátranyúlt a hátsó lencsetagjuk, hogy beleért volna a tükör útjába, így csak felső helyzetben rögzített tükörrel lehetett őket használni - persze keresőkép nélkül. A retrofókuszelvű objektívtervezés persze megoldotta a problémát, de a tükör jelenléte miatt plusz lencsetagokat kellett, és kell ma is az objektívbe tervezni. A fényképezőgépek elektronizálása újabb feladatott adott a fejlesztőknek. A beépített fénymérőt kényelmesen el tudták helyezni a kereső optikai elemei mellett (Pentax Spotmatic, 1981), de az objektíven keresztül dolgozó automatikus élességállító szenzort csak a fényképezőgép aljába tudták építeni úgy, hogy a tükör hátuljára egy kisebb segédtükröt szereltek, amely egy féligáteresztő ablakon keresztül az érzékelőre vetítette a képet (Minolta Dynax 7000, 1985). Így a keresőben látott történésekkel egy időben működhetett az AF-rendszer is.



A problémák azonban még itt sem értek véget. A motoros filmtovábbítás megjelenésekor a tükörre hihetetlen mértékű terhelés hárult, egy hosszú sorozatnál szinte folyamatosan csapkodnia kellett fel és le. A redőnyzár tizedgrammjaihoz viszonyítva a tükör hatalmas tömegű mozgó alkatrésznek számít, amely felcsapódásakor hangos csattanást és kellemetlen rezgést kelt. A zavaró hangot és a felvétel bemozdulását okozó rezgéseket a tükör gondos kiegyensúlyozásával és mozgásának aprólékos tervezésével lehet csökkenteni, kiküszöbölni azonban lehetetlen. A feladat mind a mai napig kihívást jelent a fejlesztők számára. Szintén megoldatlan probléma, hogy a kereső az exponálás alatt elsötétül, ami nemcsak azért okoz gondot, mert nem látni a keresőképet, hanem azért is, mert ha fel van hajtva a tükör, akkor nem jut fény az AF-szenzorra, így a mozgó témák követése nehézkessé válik. Ezért egyrészt a tükörmozgás további gyorsításával folyamatosan csökkenteni próbálták a kereső kitakarásának időtartamát, másrészt olyan autofókusz-algoritmusokat fejlesztettek ki, amelyek az előzetes adatokból akkor is igyekeztek kiszámítani a közeledő vagy távolodó téma pillanatnyi távolságát, amikor a felcsapott tükör miatt az AF-szenzor épp nem látott semmit. Így hatékonyabb lehetett a fókuszálás, és sokkal több éles kép készülhetett, elsősorban a sportfotósok örömére. A fejlesztések eredményeképp az 1990-es évekre a legtöbb problémát sikerült áthidalni, a megmaradókat pedig minimálisra csökkenteni, így a tükörreflexes gépek jogosan foglalták el egyeduralkodó helyüket mind a professzionális, mind az amatőr fotósok felszerelései között. A profi gépekbe 100%-os képlefedésű, nagy nagyítású keresőket építettek, amelyek betekintési pontja kicsit hátrébb volt, hogy például szemüveggel is lehessen látni bennük a teljes képmezőt, de ez nagyméretű és nehéz pentaprizmát, valamint összetett kereső-lencserendszert követelt. Az amatőr gépekbe azonban olcsóbb és kisebb keresők kerültek, cserébe levágtak kicsit a kép széleiből, az egyszerűbb mattüvegek pedig nem nyújtottak a profi keresőkéhez hasonlóan világos képet. Megjelentek műanyag „mattüvegek", amelyeken meg lehetett jeleníteni az aktív AF-mezőket, a felvételi adatok kijelzésére pedig keskeny információs sávot építettek be, amely a keresőkép alatt látszódott.

Keresse a teljes cikket a Digitális Fotó Magazin március-áprilsi számában!







Hozzászólások

Nincs hozzászólás